Egészségtelenebb az e-cigi, mint hittük

Fehér Buda 2019-02-15 19:18:00
Ugyanúgy rákot okozhat, mint a sima cigi.

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.

A Dél-Kalifornia Egyetem kutatásában 93 résztvevőt vizsgáltak meg és arra az eredményre jutottak, hogy az e-cigarettázók szájszöveteiben ugyanolyan rákkal kapcsolatos molekuláris változások zajlanak le, mint a dohányosoknál. Az e-cigaretta tehát - amelyet sok korábbi tanulmány a dohányzásról való leszokás lehetséges útjaként emlegetett - mégsem olyan ártalmatlan alternatívája a dohányzásnak - hangsúlyozták a kutatók. 

Az International Journal of Molecular Sciences című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Ahmad Besaratinia hangúlyozta, hogy az e-cigaretták párája nem teljesen vízpára, ahogy azt sokan képzelik. "Bár az e-cigaretta termékekben a legtöbb rákkeltő vegyület koncentrációja jóval alacsonyabb, mint a cigarettafüsté, a rákkeltő anyagoknak nincs biztonságos szintje" - idézte a tudóst a tanulmányt ismertető medicalexpress.com.

Beraratinia aláhúzta, hogy a tanulmányban leírt molekuláris változások nem rákos elváltozások voltak, még csak nem is a rák jelei, inkább korai figyelmeztetést jelentettek egy olyan folyamatra, amely potenciálisan rákhoz vezethet, ha nem figyelnek rá.

A kutatásban 42 e-cigarettázó, 24 hagyományosan cigarettát szívó és 27 egyáltalán nem dohányzó ember szájából származó sejtek génkifejeződését vizsgálták meg. A génkifejeződés az a folyamat, amelynek során a génben rejlő információ megjelenik valamilyen fehérjében vagy RNS-ben, és ennek eredményeként a sejt szerkezete/funkciója megváltozik. A génexpresszió bizonyos változásai rákhoz vezethetnek.

A kutatók az orális epiteliális sejtekre összpontosítottak. A dohányzással összefüggő daganatok több mint 90 százaléka epiteliális szövetből származik, és a szájüregi rák a dohányzáshoz kapcsolódik.

Mind a dohányosok, mind az e-cigarettázók vizsgált sejtjeiben a rák kialakulásához kapcsolódó számos génben rendellenes expressziót vagy deregulációt mutattak ki. Az e-cigaretta használóknál a deregulált gének huszonhat százaléka azonos volt a dohányosoknál találtakkal. Néhány deregulált gén, amely az e-cigarettázóknál előfordult, de a dohányosoknál nem, ugyanakkor szerepet játszik a tüdőrák, a nyelőcsőrák, a húgyhólyagrák, a petefészekrák és a leukémia kialakulásában.

Besaratinia és kutatócsoportja a kutatás megismétlését tervezi nagyobb számú résztvevő bevonásával. Egyebek mellett a gén deregulációt okozó mechanizmust is fel a akarják deríteni. Egy újabb kísérlettel pedig annak is végére akarnak járni, hogy bekövetkezik-e valamiféle változás a génregulációban, amikor a cigarettáról valaki átvált az e-cigarettára.

(MTI)

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.