Eddig 1-1 alkalommal kellett közbelépnie az iskolaőröknek Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben

Nagy Donát 2020-10-01 09:49:46
Országosan viszont elkezdték a testi kényszert is alkalmazni.

Szeptember 1-je és szeptember 11-e között összesen 93 esetben vált szükségessé az iskolaőrök intézkedése – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére.

A rendőrök szerint

Az iskolaőrök intézkedésének jelentős részét a bűnmegelőzési célzattal alkalmazott figyelemfelhívások jelentették. Mindössze két alkalommal kellett testi kényszert alkalmazni, más kényszerítő eszköz használata nem volt szükséges.

Országosan 93 esetben kellett beavatkozniuk az iskolaőröknek

A lap szerint a legtöbb intézkedés magasan Nógrád megyében történt, összesen 26 alkalommal kellett fellépniük az iskolaöröknek, második a listán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 17, míg harmadik Jász-Nagykun-Szolnok megye 15 intézkedéssel. Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben ez a szám csupán 1-1.

Csak akkor alkalmaz testi fenyítést az iskolaőr, ha már elkerülhetetlen

"Ha már ott tartunk, hogy a diák vagy az apja ütni próbál, akkor mi is elővesszük a rosszabbik énünket. Végső esetben használhatunk gumibotot, könnygázsprét, bilincset, de az nem lehet cél, hogy péppé verjük a gyereket" - ezt nyilatkozta egy hamarosan munkába álló iskolaőr a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy mit tanulnak a jelöltek a konfliktuskezelésről a felkészítésüket célzó tanfolyamon.

Az ORFK szerint még nem minden kívánt helyen van iskolaőr. Egyes intézményekbe a toborzás és a jelöltek képzése jelenleg is folyamatban van; a képzések hamarosan véget érnek, amelyek után – sikeres záróvizsga esetén –, az iskolaőrök ott is megkezdhetik tevékenységüket.

Gumibotot és bilincset is használhat az iskolarendőr

Megjelent a parlament oldalán az „iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében" javasolt törvénymódosítási tervezet, melyből többek között az is kiderül, hogy mikor vonhatják majd meg a családi pótlékot. A törvényjavaslat most úgy fogalmaz, hogy abban az esetben vonják meg a családi pótlékot, ha „a gyermeket a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen bűnösnek mondta ki".

A 24.hu azt írja, hogy a legutóbbi tájékoztatás szerint országszerte mintegy 476 iskolába kerestek iskolaőrt, az ORFK válaszából nem derül ki, ezekből pontosan hány intézményben nem működik továbbra sem iskolaőrség.

Vissza akarja vonatni a szombathelyi Váci iskola igazgatójának korábbi nyilatkozatát az EMMI, csak, hogy védje az önkényesen kinevezett iskolaőr-rendszert

Továbbra is rengeteg kérdés van az iskolaőrök kihelyezésével kapcsolatban. Ahogy arról azon melegében hírt adtunk, többek között a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskolába is iskolaőrt vezényelnek ki. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a május végi kormányinfón elmondta, hogy a rendszer összesen mintegy 500 iskolát érint, köztük 140-150 szakiskolát.

Korábban mi is foglalkoztunk a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskolába vezénylet iskolaőrséggel, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt mondta, hogy az intézmény vezetője kérte a plusz embert, azonban kiderült, hogy ebből semmi sem igaz.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Pénzügyi szempontból éppen csak elpöfög Király Gábor 5 milliárdos állami pénzzel megtámogatott sportlétesítménye

Az üzemeltetésben részt vevő egyesület és cég összesen 20 millió forintos veszteséggel zárta a 2025-ös évet.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.