Dzsudzsák: ilyen jubileumról álmodtam

Farkas Bazsi 2019-03-25 06:21:00
Századik válogatottságát ünnepelte a horvátok ellen a játékos.

A 32 éves futballista az Európa-bajnoki selejtezősorozat második találkozóján ünnepelte 100. válogatottságát, és gólpasszal vette ki a részét a sikerből, ráadásul a győztes magyar találat is az ő szöglete után született.

"Lehetőséget kaptam a meccs előtt, hogy beszéljek a csapattal, és azt próbáltam hangsúlyozni: most ne azzal foglalkozzunk, hogy a világ majdnem legjobb középpályás sora ellen játszunk, hanem azzal, hogy hazai közönség, sőt, teltház előtt futballozhatunk" - nyilatkozta Dzsudzsák az MTI-nek, aki kiemelte: a nézők nem a horvátokra, és nem is az aranylabdás Luka Modricra voltak kíváncsiak, hanem a magyar sikerre éhesen töltötték meg a lelátót.

"Az első perctől kezdve tökéletesen működött minden, és ha azt mondom, hogy megint a szív diadalmaskodott, akkor nem túlzok. A ma esti hangulat még annál is jobb volt, mint amikor a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn játszottunk itthon" - tette hozzá a válogatott csapatkapitánya.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen közönség előtt, ebben a csapatban ünnepelhettem a 100. válogatottságomat, és ki kell emelnem, hogy Gulácsi Péternek nem kellett védenie a meccsen, ami jól mutatja, mennyire működött a védekezésünk" - jelentette ki Dzsudzsák.

A magyar válogatott győztes gólját szerző Pátkai Máté szerint a horvátok irányították a mérkőzést, többet volt náluk a labda, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, a bekapott gólt is egy "szerencsétlen" szituáció előzte meg.

"Jó volt a védekezésünk, de a támadásokra sokszor nem maradt erőnk, viszont erre vannak a pontrúgások, ezekkel a mai futballban mérkőzéseket lehet nyerni nemzetközi szinten" - mondta a MOL Vidi FC középpályása. Hozzátette, győzni mindig jó, különösen egy vb-ezüstérmes csapat ellen, ennek ellenére továbbra sem a magyar válogatott a csoport esélyese, de a játékosoknak és a szakmai stábnak is az a célja, hogy felborítsa a papírformát.

"A gólom örökké emlékezetes marad, főleg, hogy azzal győztünk, ez a siker pedig önbizalmat kell, hogy adjon mindannyiunknak, mert el kell hinnünk, hogy bárki ellen esélyesek lehetünk jól megszervezett játékkal" - nyilatkozta Pátkai.

A nemzeti csapatban először kezdőként pályára lépő, 18 éves Szoboszlai Dominik azt mondta: nagyon jól működött a csapategység, mindannyian egy célért küzdöttek, és minden játékosban megvolt a kellő akarat.

Willi Orbán, a válogatott védője szerint a magyar együttes "nagyon jól reagált" a szlovákoktól csütörtök este elszenvedett 2-0-s vereségre, és "fantasztikus" mérkőzést játszott a horvátok ellen.

"Bátran és jól felépített rendszerben futballoztunk ma, kialakítottunk gólhelyzeteket, és sikerült a szurkolókat is kiszolgálnunk" - mondta a német Bundesligában harmadik RB Leipzig csapatkapitánya.

Klubtársa, a kapus Gulácsi Péter azt emelte ki, hogy kulcsfontosságú volt a labda elleni mozgásban agresszívan teljesíteni, ezért már a saját térfelükön letámadták a horvátokat, akik így nem tudtak szabadon építkezni.

"Amikor a szélekre passzoltak, ott is igyekeztünk azonnal nyomást helyezni rájuk, illetve amikor nálunk volt a labda, akkor sokkal bátrabban futballoztunk, mint csütörtökön a szlovákok ellen" - foglalta össze az előzetesen megbeszélt taktika lényegét a Lipcse hálóőre.

A magyar válogatott június 8-án, Azerbajdzsánban játssza következő Eb-selejtezőjét, három nappal később pedig a walesi csapat lép pályára a Groupama Arénában.


 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.