Donald Trump véletlenül benyögte a szavazói előtt, hogy két Nobel-díjat is bezsebelt már

Fehér Buda 2020-10-26 16:58:44
Az elnök később kijavította magát, hiszen csak jelöléseket kapott.

Donald Trump a hétvégén folytatta a kampányturnéját, a New Hampshire állambeli Londonderryben lépett színpadra a szavazói előtt. Az amerikai elnök a beszédében aztán egyszer csak arra tért át, hogy ő már két Nobel-díjat is a magáénak tudhat. Trump szerint az egyiket azért kapta, mert segített Szerbia és Koszovó béketárgyalásaiban, a másodikat pedig "valami másért". 

Trump később aztán kijavította magát, elmondta, hogy amikor azt mondta, már megkapta a díjakat, akkor csak a jelöléseire gondolt. Az elnököt tényleg kétszer jelölték már a díjra, pont idén érte a második megtiszteltetés. Még szeptemberben robbant a hír, hogy Trumpt Christian Tybring-Gjedde, egy norvég politikus terjesztette elő, aki szerint az amerikai elnök azért érdemelné meg a díjat, mert közreműködött azon a békeegyezményen, amit Izrael és az Egyesült Arab Emírségek írtak alá.

A békedíjat végül nem Trump, hanem a World Food Programme nevű szervezet kapta meg. A szervezet az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy ételhez jutassa a rászorulókat, a norvég Nobel bizottság végül úgy látta jobbnak, ha inkább ezt a szervezetet tünteti ki.

null

"They gave me a Nobel Prize for that, they gave me a Nobel prize for something else" -- Trump falsely claims that he's won numerous Nobel prizes (he clarified in the next breath that "when I say Nobel Prize" he meant, "nomination") pic.twitter.com/N3ZkapzyYj

 

Trump egyébként elég sokszor felhozza a békedíj kérdését, amit valószínűleg azért csinál, mert az elődje, Barack Obama megkapta a díjat. Egyes elemzők szerint Trump megszállottja annak, hogy megpróbálja ugyanazt elérni, amit Obama, éppen ezért olyan sorsdöntő számára az idei választás, hiszen az őt megelőző elnök mindkét ciklusát kitölthette a Fehér Házban.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.