Donald Trump most éppen azzal dicsekszik, hogy megnyert egy díjat, amiről kiderült, hogy nem is létezik

Fehér Buda 2020-09-15 06:45:58
Úgynevezett tehetség.

Donald Trumptól nem áll messze, hogy a Twitteren hencegjen az eredményeitől. Vasárnap viszont egy olyat sikerült tweetelnie, amitől a fél világ a fejét vakargatja. Az amerikai elnök ugyanis azt mondja, nemrég elnyerte a Bay of Pigs nevű díjat, amit a kubai származású amerikaiak ítéltek neki, írja az Independent. Trump azért volt jó kedvében a díj miatt, mert a jelenlegi adatok szerint a riválisa, Joe Biden nem igazán tudja megmozgatni a latin amerikai szavazókat, egyes felmérések szerint a jelenlegi elnöknek jobban örülnének a dél-amerikai származásúak.

Trump tweetjével viszont van egy kis probléma, 

a Bay of Pigs-díjról ugyanis kiderült, hogy nem is létezik. 

A Bay of Pigst, magyar nevén a Disznó-öbölbeli inváziót az olyan kubaiak hajtották végre 1961-ben, akiket kitoloncoltak az országból. A CIA segítségével előkészített invázió célja az volt, hogy megdöntsék Fidel Castro hatalmát, de ez végül nem sikerült. Az invázió viszont akkora árkot robbantott Kuba és az USA között, aminek még ma is érezhetik a negatív hatásait. 

A hadműveletről Miamiban nyílt is egy kiállítás, amit Trump 2016 októberében meglátogatott. A látogatása során az elnöknek ajándékba adtak egy kézzel festett pajzsot, ami a 2506-os brigád, az  invázió végrehajtói előtt tiszteleg. Az elnök valószínűleg erre a pajzsra hitte azt, hogy egy díj, amit a latin amerikai közösségtől vehetett át. Emellett a Disznó-öbölbeli invázió veteránjai 2016-ban nyilvánosan is Trumpot támogatták az elnökválasztáskor, ám ehhez sem járt semmilyen díj.

Trump egyébként vasárnap egy gyűlést is tartott, a kampánya során először mutatkozott a közönség előtt egy zárt térben, ami szembe ment a jelenlegi koronavírus miatt hozott szabályokkal. A republikánusok gyűlésén aztán Trump nemrég azzal is hencegett, hogy jelölték a Nobel-békedíjra, majd azt mondta, hogy nem érti, Joe Biden hogyan nyerhette meg ugyanezt a kitüntetést néhány éve. Pár pillanattal később végül kijavította magát, hiszen a békedíjat nem Biden, hanem az egykori amerikai elnök, Barack Obama nyerte el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.