Még júniusban szakadt be a rács a szombathelyi Mártírok terén található könyvesbolt előtt. Egy kisfiú az anyukájával nézegette a bolt kirakatát, amikor a gyerek lába eltűnt a ráccsal fedett mélyedésben, a gyerek cipője pedig leesett a pincébe. Bár az épületben az Alexandra könyvesbolt működik, annak karbantartása a SZOVA feladata. A bérlők hívták is azonnal a céget, hogy állítsák helyre a kárt, a szovások azonban a rács meghegesztése vagy kicserélése helyett, inkább csak nejlont csavartak a rá és egy bójával fedték el a problémát.
Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.
Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.
A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.
Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.
A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.
A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.
Motorost ütött el.
130 millió forint a kikiáltási ár.
Hangsúlyozzák, hogy a lakóközösség még nem döntött sem a kivitelezőről, sem a beruházás végleges költségéről.
A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít.
A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.
Valótlan ígéretekkel vették rá a sértettet arra, hogy több részletben adjon át nekik jelentős összegeket.
Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.
A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.
A kánikulában sem kell otthon kuksolni.
Egy Nagy Ervinnel készült közös fotóval jelentette be a kinevezését.
Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke.
A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.
