Nagyon kikapott Olaszországban a Falco

Vágvölgyi Bálint 2018-10-31 22:10:00
35 ponttal nyert a Sassari.

A Falco és a Szolnok csoportját 2-0-s mérleggel vezető Dinamo Sassari az egy győzelemmel és egy vereséggel álló szombathelyieket fogadta a FIBA Europe Cup harmadik csoportmeccsén. Balzamovics betegség miatt el sem utazott Olaszországba, és Norfleet játéka sem volt biztos, azonban végül pályára lépett az amerikai légiós. Öt olasz ponttal indult a meccs, az első sárga-fekete kosárra több mint két perc kellett várni. Bruinsma tartotta a lépést a Sassarival, 12 ponttal zárta az első negyedet, neki volt köszönhető, hogy csak kettővel mentek az olaszok (21-19).

Az második negyedben aztán nőtt a hazaiak előnye, magabiztos vezetéssel mehettek félidőre az olaszok (43-31). A harmadik negyed elején, a Sassari 9 pontjára csak kettővel tudott válaszolni a Falco. A magabiztos előny tudatában bátran cserélgette játékosait a hazaiak edzője. A negyedik negyed előtt már 23 ponttal vezettek a hazaiak (71-48).

A végén sem történt nagy meglepetés, a Sassari rutinosan tartotta és növelte is előnyét, volt amikor már 40 ponttal is vezettek, ebből végül sikerült lefaragni kicsit a Falcónak. A vége 104–69 lett.

A következő fordulóban a Szolnok látogat majd az Arena Savariába. Azt a mérkőzést november 6-án kedden, 19 órakor rendezik.

Dinamo Sassari – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 104–69 (21–19, 22–12, 28–17, 33–21)

Sassari: Gentile 4, Bamforth 12/6, Pierre 5/3, Thomas 9, Magro 4.
Csere: Polonara 17/6, Petteway 11/6, Diop 12, Devecchi 2, Parodi 8/6, Cooley 6, Smith 14/9.

Falco: Norfleet 10/6, Váradi -, Bíró 9/9, Bruinsma 24/12, Reddic 18.
Csere: Curry 2, Tóth N. 6.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.