Dílere ásta el az erdőben a szintetikus kábítószertől meghalt férfit

ugytudjuk.hu 2019-12-18 15:10:00
De előtte még három napig őrizte nejlonzsákokban.

Élettársa jelentette eltűnését annak az 50 éves szentlőrinckátai férfinek, aki idén áprilisban eltűnt - írja a police.hu. A Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai elrendelték a férfi körözését, majd meghallgatták a férfi ismerőseit. Így derült ki, hogy D. Gyula valószínűleg rendszeresen kábítószerezett. 

Így jutottak el a 30 éves jászfelsőszentgyörgyi M. Róberthez, aki kihallgatásakor elismerte, hogy D.Gyula kérésére szintetikus kábítószert szerzett be. A férfi eltűnése estéjén a lakására érkezett a kábítószerért, aminek elfogyasztása után rosszul lett és a helyszínen meghalt. 

M. Róbert a mentő hívása helyett a holttestet nejlonzsákokba rejtette, három napig őrizte, majd Tóalmás mellett, az erdőben elásta. A rendőröknek meg is mutatta a pontos helyszínt, ahol megtalálták a holttestet.

Holtan találták az eltűnt férfit

A gyanúsított a mentők értesítése helyett elásta a már halott férfit.


Az ügyben az eljárást a továbbiakban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya végzi segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.