Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen

ugytudjuk.hu 2019-11-12 17:55:00
A portál azt állította László Imréről, hogy egy volt kolléganőjével erőszakoskodott.

Néhány napos hír, hogy két DK-s vezetésű fővárosi önkormányzat is Czeglédy Csabát kérte fel a jogi képviseletének ellátására. A Demokratikus Koalíció most közleményben tudatta, hogy Újbuda polgármestere, László Imre, Újbuda polgármestere Czeglédy jogi képviseletével helyreigazítási pert nyert a pestisracok.hu ellen, miután a portál azt állította róla, hogy egy volt kolléganőjével erőszakoskodott.

Mint írják,

"A pestisracok.hu nevű kormányközeli bulvárportál még a választási kampányban valótlanul állította Dr. László Imréről, hogy egy korábbi kolléganőjével erőszakoskodott. Akik ismerik László Imrét, már akkor is tudták, hogy mindez ocsmány hazugság. Most azonban első fokon a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy a pestisracok.hu nem mondott igazat, és helyreigazításra kötelezte a portált. Reméljük, a másokat folyamatosan légből kapott történetekkel és kitalációkkal vádló honlap most az egyszer még a végrehajtók kiérkezése előtt hajlandó nyilvánosságra hozni azt, hogy hazudott, és megkövetni Dr. László Imrét.

Újbuda polgármesterét a törvényszéken az a dr. Czeglédy Csaba képviselte, aki a közeljövőben – érzésünk szerint – perek százait fogja még megnyerni az orbánista propagandagyárosok ellen."

Dr. Czeglédy Csaba

Bár nem kommentálhatom, azért megosztom Veletek Szép hétvégét kívá... nok Nektek! Frissítés: a Momentum a velem való bármilyen egyeztetés nélkül, pedig kerestem őket, kiadott egy negatív tartalmú közleményt (Momentum Facebook-oldala). Kommentben írom, amit nekik reagáltam. https://www.nyugat.hu/.../czegledy_dk_meg...


Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.