Bár a címben, leadben szinte minden fontosat leírtunk, azért egy kicsit még ragozzuk.
Kedden délután tartott ugyanis sajtótájékoztatót az Éljen Szombathely! Egyesület, amin az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a V, mint Vas, a Szolidaritás és az Éhen Gyula Baráti Kör tagjai is részt vettek.
Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! elnöke elmondta, az országnak mutatnak példát ezzel a széles körű összefogással, ami Szombathelyen kialakult.
Nemény András, akit korábban az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltjeként is bemutatak már, megemlékezett Kiss Péterről. "Ma lenne 60 éves Kiss Péter, aki nagyon sokat tett Szombathelyért. Ő volt az az ember, aki egyszer egy nehéz döntési helyzetben azt mondta hogy mindig a nagyobb közösség érdekeit kell nézni." - mondta róla Nemény.

Majd azzal folytatta, hogy a szombathelyiek sokasága gondolja úgy, hogy ez így nem mehet tovább. A változásra szükség van.
"Fontos, hogy mindenhol esélyes jelölt legyen a Fidesszel szemben" - folytatta Nemény, majd nagy bejelentéseket tett:
- mivel Czeglédy Csaba jelezte, hogy elindulna korábbi körzetében, így az Éljen Szombathely! a Derkovitson nem fog jelöltet állítani, Czeglédy pedig független képviselőjelöltként indul a városrészben
- az érintett körzetben korábban az időközi választáson László Győző nyert, ő most nem fog egyéni képviselőként indulni, helyette az összefogás szimbólumaként a szövetség listájának első helyén kapott helyet.
- a Jobbik egyelőre nem vesz részt az összefogásban, de hamarosan csatlakozhatnak
- Szuhai Viktor, a DK képviselője körzetben nem, de a közös listán indul képviselőjelöltként
Ezután a részt vevő szervezetek képviselői kaptak szót. Horváth Soma az MSZP képviseletében azt mondta, azt szeretnék, ha a bérből élőket képviselve szociális intézkedéseket tudnának hozni a következő ciklusban.

Szuhai Viktor a DK nevében elmondta, hogy elege van Szombathelynek a Fideszből, le szeretnék váltani a jelenlegi vezetést.

Nagy Donát a Momentum Mozgalom helyi elnökeként megjegyezte, hogy a sikeres EP-választás után sokan keresik őket, hogy csatlakoznának hozzájuk. Azt gondolja, hogy el kell felejteni a jobb és bal oldali ellentéteket, a Fidesz ellenében össze kell fogni.

Németh Ákos az LMP vasi elöke azt mondta közös alapokon nyugvó együttműködésről van szó.

Pavelkovits Petra a MKKP helyi elnöke elsőként azt köszönte meg, hogy 2133-ban megnyerték a választásokat. Leszögezte, ők nem pártokkal vagy politikusokkal akarnak összefogni, hanem olyan emberekkel együttműködni, akik valóban változást akarnak és és tesznek is azért, hogy a város egy élhetőbb, szebb és vidámabb legyen. Mondanivalóját azzal egészítette ki, hogy a sarat nem dobálásra szeretnék használni, hanem építkezésre.

Varga Tamás, a V, mint Vas elnöke azt mondta hogy a facebookos csoportban kétezer egymással beszélgető tagjuk van, ez mutatja a civilek erejét. Szertenék, hogy az összefogás győzzön, és Nemény András lenne Szombathely következő polgármestere.

Szabó György a Szolidaritás részéről azt mondta, ők leginkább az utcán politizálnak, és szertetnék az embereket hangját tolmácsolni, akik változást szeretnének.
Végül Kozma Gábor, az Éhen Gyula Baráti Kört képviselve azt tette hozzá, hogy szeretnék, ha újra rangja lenne a civileknek.

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is
A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.
Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.
Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.
Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.
Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?
Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.
Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.
Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.
A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.
Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.
Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.
Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.
Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.
A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.
Kondora Istvánnak fogalma sincs, honnan ismerte a hivatal Láglert.
Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.
Nem találta megfelelőnek a jogi képviseletet.
Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába.
A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.
