Teljes a fejetlenség a szombathelyi piac felújításával kapcsolatban

ugytudjuk.hu 2018-11-06 15:23:00
Úgy tűnik, eredménytelen volt a közbeszerzés, veszélyben a jövő decemberi átadás.

A szombathelyi piac körül eddig is sok volt a kérdőjel. A felújítást két éve hatalmas látványtervekkel jelentettékbe be, ám a munkálatok azóta sem kezdődtek meg. Legutóbb az októberi közgyűlésen Ipkovich György kérdezett rá a vásárcsarnok ügyére, ekkor Illés Károly még azt válaszolta, hogy túl sok kérdés érkezett a kivitelezőtől a tervező felé, ezért ki kellett tolni az ajánlattevési határidőt.

Ma viszont Balassa Péter ledobta az infóbombát a Facebookon

Péter Balassa

P I A C F E L Ú J Í T Á S ? Újabb súlyos kudarc a városi projektekben Mint az manapság már teljesen megszokott, újabb közbeszerzési eljárás lett...

A jobbikos politikus azt írja, újabb közbeszerzési eljárás lett érvénytelen, és azért csúszik a vásárcsarnok felújítása, mert nem érkezett megfelelő ajánlat a kivitelezésre.

Magát a felújítást 2016 tavaszán jelentették be, ám a 1,5 milliárdos építkezés csak nem akar elkezdődni. A tervezést már az idei év elején befejezték, tavasszal akár meg is kezdődhettek volna a munkálatok. A most kialakult helyzet miatt azonban még mindig nem tudni, hogy mikorra újul meg a piac épülete, de az már szinte biztos, hogy a jövő év végére tervezett átadót halasztani kell.

(Címlapfotó: Google maps)

 

Szólj hozzá!

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.