Chuck Norris jövő februárban újra mozifilmet forgat

Farkas Bazsi 2018-11-26 13:56:00
Februárban egy autóversenyzős film, egy NASCAR-történet forgatásán vesz részt a LEGENDA.

- Jövőre visszatérek a filmvászonra: februárban egy autóversenyzős film, egy NASCAR-történet forgatásán veszek részt - mondta Chuck Norris hétfőn az MTI kérdésére. Az amerikai akciófilmsztár és egykori karatebajnok a Baptista Szeretetszolgálat meghívására egy jótékonysági rendezvényen vett részt Budapesten.

"Huszonöt éve nem szerepeltem ilyesféle autós filmekben, de most egy nagyon jó forgatókönyvet kaptam, és persze ebben is elintézem a rossz fiúkat, mint minden filmemben. Csak egyszer nem győztem, akkor Bruce Lee kerekedett felül" - tette hozzá Chuck Norris a sajtótájékoztatón.

 A 78 éves amerikai sztár, aki a világhírt hozó akciómozik (Ütközetben eltűnt, Delta Kommandó, Az elnök zsoldosa) mellett a Walker, a texasi kopó című sikeres tévésorozatból ismerhet a közönség, a Baptista Szeretetszolgálat meghívására szombaton a feleségével részt vett a Cipősdoboz gálarendezvényen a Sportarénában. Az immár tizenötödik alkalommal induló jótékonysági akció során rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékokat.

Miután Chuck Norris nyolc évnyi sikerszéria után felhagyott a Walker, a texasi kopó forgatásával, mindössze egyszer, 2012-ben tűnt fel a mozivásznon, amikor a The Expendables - A feláldozhatók 2. című akciófilmben játszott el egy kisebb szerepet.

"Harmincéves barátság fűz Sylvester Stallonéhoz, aki ezeket a történeteket kitalálta és rendezi is. Ő kért fel A feláldozhatók 2.-re, és én örömmel vállaltam a szereplést. Azt mondta, a Chuck Norris-viccek és mémek mindenhol jelen vannak a világon, miért ne tegyünk a filmbe is egy ilyet? Így forgattuk le azt a részt, amikor Stallone megkérdezi tőlem, jól hallotta, valóban megmart egy királykobra, mire én azt válaszolom, öt nap kínzó haláltusa után a hüllő elpusztult" - mesélte nevetve az MTI kérdésére a színész.

Az internetezők körében 2005-től keringenek óriási számban olyan mémek, illetve viccek, amelyek Chuck Norrist emberfeletti képességekkel ruházzák fel, illetve humoros, abszurd megállapításokat kapcsolnak hozzá. Az egyik szerint a sztár elszámolt a végtelenig. Kétszer. Egy magyarországi netes voksoláson sokáig úgy állt, az M0-ás hidat is róla nevezhetik el. 

"Én ezeket a dolgokat nagyon viccesnek tartom. Akkortájt diákok kezdték terjeszteni ezeket a kis történeteket, aztán ezek terjedtek az egyetemeken, főiskolákon, a hadseregbe is átszivárogtak, aztán a világ minden tájára eljutottak. Arra jöttem rá, hogy ezeken keresztül azokhoz a fiatalokhoz is eljutok, akik már nem látták a filmjeimet és ennek segítségével még több emberen tudok esetleg segíteni" - fejtette ki az amerikai sztár.

Chuck Norris a sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszolva többek között elmondta, hogy a hit és Isten segítsége gyermekkorától jelen van az életében. A sztár elmesélte, hogy amikor 1940-ben megszületett, a világra jötte után hét napon át nagyon beteg volt, de szerinte édesanyja imái megmentették az életét. Arra is kitért, hogy a kemény edzések mellett az istenhit segítette, amikor karatézni kezdett, világbajnok lett, és címét hat éven át megőrizte.

"Isten nélkül filmsztár se lettem volna, és a hitből merítettem akkor is, amikor létrehoztam alapítványomat, amely szegény sorsú gyerekeket tanít karatézni. Eddig harmincezren kerültek ki iskoláinkból, sokan később egyetemre kerültek, sikeresek lettek" - sorolta Chuck Norris.

A sztár és felesége, Gena azt mondta, imáik segítették akkor is, amikor tizenhét évvel ezelőtt ikreik megszülettek, mert az orvosok már lemondtak a babákról. Norris megjegyezte: a Walker, a texasi kopóval ezt követően állt le, hogy többet lehessen a családjával.

"A sorozatot persze nagyon szerettem, Steve McQueen bíztatott arra, hogy magamat alakítsam benne. A producerek egy erőszakosabb, csajozós figurát akartak, de én ellenálltam. Azt is ellenszélben értem el, hogy legyen egy rész a hit erejéről, és óriási nézettséget hozott az epizód" - fűzte hozzá.

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: nagyrészt Chuck és Gena Norris részvételének köszönhető, hogy a szombati Cipősdoboz-gálán nyolcezren voltak a Sportarénában. Hári Tibor, a szervezet ügyvezető igazgatója hozzátette: idén tizenötödik alkalommal szervezték meg a cipősdoboz-akciót, amelyet minden évben egy hírességgel promotálnak.

"Tizennégy év alatt 600 ezer cipősdoboz ajándékot tudtunk eljuttatni rászoruló, nélkülöző gyerekeknek határon innen és túl. Idén 60 ezer csomagot szeretnénk eljuttatni a leginkább rászorultaknak, köztük nagycsaládosoknak. A Cipősdoboz Vár hivatalos megnyitója pénteken 11 órakor lesz a Deák téren" - fejtette ki Hári Tibor.

A jótékonysági akció részeként Chuck Norris aláírta egyik kalapját, amelyet a következő két hétben a Baptista Szeretetszolgálat közösségi oldalán árvereznek el a legnagyobb gyermekhospice ház javára.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.