Perl kosarával indult a mérkőzés, majd ő „pöcizte vissza” Reddic kimaradt kísérletét. 6-0-val fordítottak a vendégek. 8-9-nél még a KTE járt előbbre, a hatodik percben, 15-9-nél aztán Forraynak kellett időt kérnie. Hiába, az utolsó percekben lerohanta ellenfelét a Falco, az első negyed után 25-12 volt az állás, írja a BB1.hu.

Djeraszimovics oldotta meg szépen három ember között, Bruinsma viszont bevágta második hármasát. Az olló még tovább nyílt, a különbség a húszat is átlépte, a vasiak már a látványra is adtak. A vendégek a 15. percben, 43-19-nél kértek ismét időt. A Falco elképesztően extrán támadott, szinte minden akciója kosárral végződött, bár az is igaz, hogy időnként semmilyen ellenállásba nem ütközött. 55-30-cal fordultak a csapatok.
A félidőben mindenki arról beszélt, hogy ez egy laza edzőmeccs lesz a Falcónak. Reddic zsákolása után Wittmann vágott be egy trojkát. Nem is volt egy súlycsoportban a két együttes, a hazaiak játszi könnyedséggel léptek át ellenfelükön. A 25. percben a harmincat is átlépte a differencia, Forray mester 67-36-nél újra felmutatta a T-betűt. 77-43-ról indult a záró játékrész.

Ahogy telt-múlt az idő, kezdett egyre komolytalanabbá válni a mérkőzés. Az utolsó etap derekán már majdnem negyven volt közte. A végére ezt is überelte az ezüstérmes, amely játszi könnyedséggel verte meg a hetedik helyezettet. Az állás azonban „csak” 1-0, folytatás kedden.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – KTE-Duna Aszfalt 102–60 (25-12, 30-18, 22-13, 25-17)
Negyeddöntő, 1. mérkőzés,
Szombathely, Aréna Savaria, 2520 néző
V.: Praksch P., Tőzsér D., Minár L. (Várhalmi Zs.)
Falco: Váradi 6, Perl 6, Balmazovics 8/6, Bruinsma 15/9, Reddic 16. Csere: Curry 16/6, Govens 14/12, Bíró 6/6, Tóth 5, Hódi 5/3, Verasztó 4, Körmendi 3/3.
KTE: Wittmann 13/3, Green 10/6, Djeraszimovics 9/3, Dramicsanin 6, Karahodzsics 9. Csere: Dimics 3, Molnár M. 4, Mészáros 4, Fülöp -, Kucsera -, Molnár D. -, Lukács 2.






















December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
