Brit sebészeknek egy nap elteltével sikerült visszavarrnia egy férfi levágott péniszét

ugytudjuk.hu 2020-07-02 14:57:31
Rekordot döntöttek, ilyen hosszú idő után még sosem sikerült visszahelyezni egy olyan szervet, amely vérellátás nélkül maradt.

Egészen megdöbbentő orvosi csodára volt képes néhány brit sebész, a szigetországban ugyanis majdnem egy teljes nap elteltével sikerült visszahelyezni egy férfi levágott péniszét. A hímvessző ezidő alatt nem jutott vérellátáshoz, ennek ellenére sikerült megmenteni a szervet, a sebészek ezzel pedig új rekordot állítottak fel.

A Science Alert azt írja, hogy hat héttel az operáció után a fiatal férfi újból képes volt a vizelésre, és még az érzést is is visszanyerte a péniszében. Sőt, azóta már teljes erekcióra is képes volt a sok mindenen keresztülment nemiszerv. A sebészek a műtét után azt írták, hogy remélik, a sikerük arra bíztatja majd orvostársaikat, hogy ők is próbálkozzanak meg hasonló műtétekkel. A péniszrekonstrukció egyébként igen ritka folyamat, eddig nagyjából csak 100 ismert esetről tud az orvosközösség. 

A sikeres péniszvisszaillesztés egyébként sokban múlik az eltelt időn, de képzett mikrosebészekre és plasztikai sebészekre is szükség van a siker érdekében. Az angolok azt mondják, hogy sajnos az orvosok sokszor nem mernek időben lépni, mert nincsenek tisztában a szükséges teendőkkel, ez pedig sokszor végtagvesztéshez vezet. 

A Science Alert arról is beszámol, hogy a 34 éves férfi saját maga vágta le a péniszét, ugyanis a férfit paranoid skizofréniával kezelik, így próbált öngyilkos lenni egy pszichotikus epizód során. A férfire csak 15 órával később találtak rá, ekkor azonnal kórházba vitték, ahol szinte rögtön nekiláttak a műtétnek. A sebészek majdnem percre pontosan 24 órával azután illesztették vissza a péniszét, hogy a férfi levágta azt.

A műtét során a férfi felkarjában található vénákból vettek szöveteket, így tudták összekötni a levágott szervet a férfi testével. Szerencsére a véredények még működőképes állapotban voltak, így meg tudták menteni a férfi hímvesszőjét. 

Forrás: Science Alert

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.