Botokkal tisztelegnek az emberek New York-ban egy 100 évvel ezelőtt elpusztult kutya sírjánál

Fehér Buda 2020-11-03 10:52:00
Rex a gazdája sírhelyéhez közel nyugszik, a helyieket teljesen meghatja a története.

Megható fotókat töltenek fel a Twitterre a New York-i felhasználók, akik Brooklyn egyik temetőjében sétálnak. Ebben a temetőben található John E. Stow sírja, aki száz évvel ezelőtt a város egyik legnagyobb gyümölcsforgalmazója volt. Ami érdekesebb, hogy John végső nyughelye közelében áll egy olyan síremlék, ami egy kutyának, Rexnek készült. 

A legendák szerint Rex John hűséges kutyája volt, mielőtt a férfi meghalt, akkor azt kérte a hozzátartozóitól, hogy ha eljön az ideje, a kutyáját temessék mellé. A rokonok pedig így is tettek, azóta áll Brooklynban a Rexet ábrázoló szobor. A temető gondozói azonban nem teljesen biztosak benne, hogy a kutyát valóban ott temették el, miután elpusztult, az viszont biztos, hogy a szobrot John családja emeltette.

A helyiek körében azóta kisebb látványosság lett a szobor, sokan botokat helyeznek el Rex lábánál, hogy így tisztelegjenek a négylábú előtt. Az Egyesült Államokban szokás úgy megdicsérni a kutyákat, hogy azt mondják nekik, jó fiú, vagy kislány. A helyiek szerint Rexet ugyanígy dicsérik meg azok, akik botokat visznek a sírjához. 

 

null

People have laid sticks on the grave of this good boy. pic.twitter.com/z6TPUdo5wn

 

A temetőt vezető Stacy Locke a Dodo-nak is nyilatkozott a látványosságról, mint mondja, a sírhely a temető egyik forgalmasabb útszakasza mellett áll, az aszfaltról is könnyen látni. A közelben pedig egy hatalmas fa áll, így nincs hiány a botokban. Stacy azt mondja, nem csak lehullott faágakkal, hanem sokszor képekkel is emlékeznek Rex előtt a helyiek, egyszer például egy olyan fotót találtak a sírnál, ami egy kutyát ábrázolt, a hátoldalára pedig azt írták, hogy "Rex, vigyázz a kicsimre". 

John 1884-ben hunyt el, a Rexről készült szobrot nem sokkal ezután emelhették. Annak ellenére, hogy a sírhely már több mint 100 éve áll a temetőben, rendkívül jó állapotban van, ami annak köszönhető, hogy a család bronzból formáltatta meg a kedvencük arcképét.

Szólj hozzá!

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.