Bonyolultabb eljutni Zala megyéből Budapestre az autóbuszjáratok megszüntetése miatt

Nagy Donát 2020-08-07 14:02:42
Ungár Péter országgyűlési képviselő szerette volna, ha az intézkedésről kikérik az utazók véleményét is.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője levélben kereste meg Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős minisztert, mivel arra szeretett volna választ kapni, hogy pótolják-e a nemrég megszüntetett Zala megyei autóbuszjáratokat.

Tisztelt Miniszter Úr!

Augusztus elsejétől megszűnik az autóbuszjáratok többsége Zala megye és Budapest között, a Volánbusz alternatívaként a vasúti közlekedést ajánlja, derült ki egy hivatalos tájékoztatásból. A helyiek életét ez jelentősen megnehezíti, mivel szívesebben választották a távolsági buszt, a vonattal szemben, mert az lényegesen lassabb – ráadásul az Intecitys kocsik sem nyújtanak megfelelő színvonalú szolgáltatást, dacára a magasabb árnak.

Ezzel kapcsolatban tisztelettel kérdezem:

  1. Figyelembe veszik-e a helyiek véleményét és igényeit az átalakítás során?
  2. Ha az autóbuszjáratok többsége megszűnik, akkor gondoskodnak ezek helyett megfelelő gyorsaságú és rendszerességű vonatjáratokról?

Együttműködését előre is köszönöm.

Budapest, 2020.07.21.

Tisztelettel,
Ungár Péter (LMP)

Fotó: MTI / Jászai Csaba

A levélben feltett kérdésekre Palkovics helyett Schanda Tamás János, Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszolt, miszerint

Az elmúlt években jelentős vasúti beruházások történtek és történnek most is. Így többek között a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal fejlesztése és kapacitásbővítése, a Balaton déli partján vezető vasútvonal felújítása, valamint a Zalaegerszegen át Szlovénia felé vezető vasútvonal újjáépítése.

A megvalósuló vasúti fejlesztések lehetőséget adnak a párhuzamosan futó távolsági buszjáratok felülvizsgálatára.

Az autóbuszjáratok funkcióit új, vasúti ráhordó járatok veszik át, melyek a felújított balatonszentgyörgyi vasútállomáson csatlakoznak az országos hálózathoz. Zalaegerszegről Hévízen át, valamint Zalakarosról is rendszeres autóbuszjáratok indulnak, melyek segítségével könnyebben elérhető Budapest és a Balaton déli partja is.

Azok számára, akik valamilyen okból nem tudják igénybe venni a vasúti közlekedést, Lentiből és Zalaegerszegről, valamint Nagykanizsáról és Zalakarosról is autóbuszjárat biztosítja a fővárossal való összeköttetést.

A kormány integrált megoldásokra törekszik a helyközi közlekedésben is, a vasúti és autóbusz-közlekedést egy rendszerként fejleszti.

Budapest, 2020. augusztus 4.

Tisztelettel:
Schanda Tamás

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.