Bomló falevél és trágya okozhatta a Rába habzását

Farkas Bazsi 2020-12-14 07:02:52
A vízügyi szakemberek szerint természetes jelenség lehetett, de megkezdték a részletes vizsgálatot is.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a "Mi Rábánk és a környező természet" elnevezésű Facebook-oldalon több fotót is közöltek arról, hogy a Rába szélén összeállt piszkos hab jelent meg. A jelenséget a nicki műgátnál, Szentgotthárdnál és Alsószölnöknél is tapasztalták.

Újra habzik a Rába, az LMP azonnali vizsgálatot követel

Közleményt juttatott el szerkersztőségünkhöz a Lehet Más a Politika. Ezt változtatás nélkül közöljük: Ismeretlen eredetű és nagy kiterjedésű habzás jelent meg a Rába folyón, ami súlyos szennyezésre utalhat, ráadásul nem ez az első eset. Az LMP azonnali vizsgálatot követel az ügyben.

A kommentekben hozzászólók a hatóságok fellépését, azonnali mintavételt és laboratóriumi elemzések elvégzését sürgetik.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - az illetékes vízügyi hatóság szakemberei mintát vesznek és megkezdik a vizsgálatot.

Az MTI megkeresésére Gaál Róbert a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója közölte: vasárnap délután gátőr kollégájuk Szentgotthárdnál már csak a nyomait találta a habzásnak, néhány "pötty" úszott a vízen.

Fotó: A mi Rábánk és a környező természet/Attila Márk

Gaál Róbert tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egy kisebb árhullám vonult le a Rábán, amely során természetes anyagok, például falevél, a folyó mentén korábban elhelyezett trágya, esetleg a holtágakban összegyűlt bomló falevél anyaga mosódhatott a vízbe, ez okozhatott a duzzasztóknál habzást.

Kitért arra is, hogy az idén magyar és osztrák szakemberek közösen végeztek egy nagyon komoly vízminőségi felmérést a Rábán, amely azt mutatta, hogy nem látszik olyan terhelés amely a kétezres években tapasztaltakhoz hasonló lenne, osztrák részen a bőrgyárakból a folyóba vezetett tisztított szennyvíz értékei jóval az előírt határértékek alatt maradtak.

Szólj hozzá!

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.