Bezáratták a rendőrök a nagyatádi pékséget, mert csak 60 éves volt a védett idősávban kiszolgált bácsi

Nagy Donát 2020-11-28 10:53:00
A hatóság szerint túl fiatal volt, csak 65 éves kor felett adhattak volna neki kenyeret.

A nagyatádi Európa Pékséget a rendőrség záratta be, mivel délelőtt kiszolgáltak egy 60 év feletti urat, aki viszont még nem töltötte be a 65-ik életévét, így az idősek vásárlási sávjában szabálytalanul tartózkodott a boltban. Többen szervezett akcióra gyanakodnak - írja a kpsvr.hu.

A lap szerint az üzletvezető a közösségi oldalon számolt be a történésekről, miszerint ma 10 óra 10 perckor egy 60 év feletti idősebb urat szolgáltak ki, de kiderült, hogy még nem töltötte be 65-ik életévét, így a szabályok szerint nem tartózkodhatott volna a boltban. 

Log into Facebook

null

A sokat kritizált vásárlási időkorlát pedig nem ad lehetőséget arra, hogy hétköznaponként reggel 9 és 11, hétvégente reggel 8 és 10 óra között 65 éven aluliak lépjenek be az élelmiszerüzletekbe, az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletekbe, valamint a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekbe, gyógyszertárakba. 

A pékségbe lépő bácsi pedig "csak" 60 éves volt, nem 65.

Így a nagyatádi Európa Pékséget 60 napra bezáratták.

Tegyük hozzá, hogy mennyire életszerűtlen elkérni egy láthatóan idős állampolgár személyijét pusztán azért, hogy elmúlt-e már 65 éves, de ha csak mondjuk 63, akkor ki kell küldeni a boltból. A szabályozás papíron és szövegszerűen ugyan ezt mondja ki, de a a szándéka és értelme nem ez.

A bejegyzés alatt is sokan hozzászóltak a történtekhez, egyesek támogatásukról biztosították a tulajdonosokat, mások viszont szervezett akcióról írnak. Véleményük szerint a vásárló direkt ment be, és vásárolt szabálytalanul - így egy kitervelt, beugratós ellenőrző akcióról lehetett szó.

Frissítés

Új részletek derültek ki. Részletek az alábbi cikkben:

Log into Facebook

null

Szólj hozzá!

Király Gábor: A kapus a legintelligensebb ember a pályán

Interjút adott a Szombathely díszpolgára.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.