Beteg kisfiún segítenek a Haladás szurkolói és a csapat

Vágvölgyi Bálint 2018-09-20 14:09:00
Jó helyre kerül a félmillió forint.

A Kisvárda-Szombathelyi Haladás (4-1) mérkőzést követően a Hali-drukkerek számon kérték a játékosokon a gyenge futballt. Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától  pedig azt kérték: a mintegy 40 drukker benzinköltségét - 500 ezer forintot -  térítsék meg. Ezt Tóth Miklós meg is ígérte.

Ám a szurkolók végül arra jutottak, a pénzt mégsem kérik, hanem egy általuk is támogatott beteg kisfiú, Horváth Botond életkörülményeinek javítására ajánlották fel,

írja a zöld-fehérek hivatalos honlapja.

A most már nyolcéves kisfiú több fejlődési rendellenességgel született, a többi között kisagyhiánya van, emiatt nem tudja mozgatni a lábát és kortársaihoz képest fejlődésben elmaradt, mindemellett 24 órás felügyeletet igényel, etetését-itatását tápszondával oldják meg, levegőhöz gégekanülön keresztül jut. Operációk sorát végezték el rajta, szájpadhasadék-műtéten, valamint őssejt beültetésen is átesett. Botit édesanyja elhagyta, gondozásában és testvérei nevelésében nagyszülei és testvérei veszik ki részüket, a nap nagy részében azonban nagymamája gondozza, aki a három gyermek gyámja is lett. A kisfiúnak betegemelő liftre volt szüksége - erre szerencsére már összegyűlt a pénz. Ám további problémát jelent, hogy Boti éjszakánként sokat sír. A ház belső falai vékonyak, az átszűrődő hang zavarja a másik két testvért a pihenésben és sokszor fáradtan, álmosan mennek iskolába. Emiatt egy új szobával szeretnék megtoldani a lakrészt.

A klub és a játékosok összeadták a pénzt, így a félmillió forint nagyon jó helyre kerül.

Címlapfotó: haladas.hu

Szólj hozzá!

Gulyás Gergely lemond Fidesz frakcióvezetői posztjáról

A Fidesz és a KDNP bojkottálja az Országgyűlés hétfői ülését.

Emberrablás Győrben

Tartozás miatt tartott fogva egy férfit négy másik.

Volt válogatott sportolóra kér súlyosabb büntetést a győri ügyészség

Elsőfokon a Szombathelyi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 2. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat második része azt vizsgálja, hogy a művelődési házak jövője nemcsak az épületek felújításán, hanem a helyi közösségi szerepük újragondolásán is múlik.

Jöhetnek az uniós ezermilliárdok

Magyarország uniós újjáépítési terve megkapta az EU-s pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását.

Popa Gergely helyettes államtitkári kinevezése miatt jövő héten összeül a szombathelyi közgyűlés

Összeférhetetlenség miatt közös megegyezéssel bont szerződést az önkormányzat a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával. Új pályázatot írnak ki.

Hivatalosan is Takács Tibort szánja az országos rendőrfőkapitány Vas megye elsőszámú rendőrének

A megyei közgyűlés egyhangúlag támogatta a megyei rendőr-főkapitány kinevezését.

Megváltozott a parkolók kiosztása a győri kórházban

Dézsi Csaba András fix helye is áldozatul esett.

Korpásodás és száraz fejbőr: mi a különbség?

Valószínűleg már találkoztál azzal a kellemetlen helyzettel, amikor a vállaidon fehér pelyhek tűnnek fel, miközben viszket a fejbőröd.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés lesz július 10-én pénteken Győrben és Gönyűn

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a kertekben is számolják fel a pangó vizeket, mert ezek ideális szúnyogtenyésző helyek.

Kövesse tárlatvezetéssel a kínai agyagkatonák titkait - nyáron is izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Nyitott tárlatvezetések, különleges kiállítások és állandó tárlatok közül válogathatnak a kultúra kedvelői.

Nem a napot lopják a szombathelyi Dolgozók útjának felújítása közben, csak hát, száradnia kell a betonnak

A kivitelezésért felelős Magyar Közút vezetője avatott be a részletekbe.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 1. rész

A közművelődés nem önálló szakpolitikai fejezetként jelenik meg a TISZA programjaiban, mégis több fontos területen felbukkan: a kultúra, az önkormányzatiság, a civil társadalom, a vidékfejlesztés és a helyi közösségi élet metszéspontjában.

Már a KDNP-nek is kellemetlen a Fidesz

2029-ben már külön pártként indulnának az Európa Parlamenti és az önkormányzati választáson is.

Orbán Viktor kiállt Szakács István mellett

A Védvonal biztosítja az influenszer a jogi védelmét.