Bemutatkozott a harmadik körmendi erő

ugytudjuk.hu 2019-09-14 14:00:00
Jelöltbemutatót tartott a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Polgármesterjelöltet nem állít a szervezet.

Sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Körmendi Mindenki Magyarországa jelöltjei. Nagy László az Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi koordinátora köszöntötte a megjelent választókat és a rendezvény vendégeit: Komjáthy Imrét az MSZP alelnökét, Nagy Donátot a momentum Vas megyei elnökét, Hetyési Mariannát a DK területi vezetőjét, és egy meglepetés vendéget, Kónya Pétert, a Szolidaritás Mozgalom alapító elnökét, aki a nézők között foglalt helyet.

A koordinátor köszöntése után beszélt az összefogás létrejöttéről és megalakulásának történetéről, majd a képviselőcsoport céljaival folytatta. Kiemelte, hogy a régi körmendi élet visszahozását, a félelem megszüntetését, és a város különleges adottságainak kiaknázását tekintik fő céljuknak. Ezután, felkérte a jelölteket, hogy röviden mutassák be programjukat.

Major Jenőné 1. sz. vk.: Célja a gyermekorvosi ellátás, az utak - különös tekintettel a Rábán aluli részekre -, parkolási gondok javítása, főleg a Fő téren és környékén. Zárásként még említette a Fő téri ideiglenes bódék tárolásának megoldását, amelyekre csak rendezvények alkalmával van szükség, más esetekben csak rontják a tér összhatását.

K. Kovács Mária 2.sz.vk.: Munkája miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, de felolvasták az üzenetét. Mint írta, aggasztja a közélet állapota. Körmenden korábban ennyi gyűlölettel még nem lehetett találkozni, mint most napjainkban. Probléma a körzetben az esővíz elvezetés, hiányzó játszóterek. Gyűlölet és félelem nélküli várost szeretne.

Wrzava Pál 3.sz. vk.: Számára a munkából élő emberek állnak a középpontban. A gyermekorvosi ellátás szeretné erősíteni, a Bartók lakótelepen lakó, pihenő övezet bevezetését és járdák helyrehozása a célja.

Sárközi Ádám 4.sz.vk.: 20 éves vagyok létére neki is feltűnt sok probléma, ami orvoslásra vár. Példaként az Ipari park kihasználatlanságát és csapadékvíz gondokat említette. Több játszóteret szeretne, és, hogy a mostaniak ne legyenek ennyire gondozatlanok.

Köves Andrea 5.sz.vk.: A lakosságot is érintő, környezetvédelmi ügyön dolgozik. A csapadékvíz elvezetésének hiánya miatt jogi lépéseket kell tennie. A Kastély és a várkert teljes felújítása, a funkcióinak megfelelő szintre juttatása a célja. Élhetőbb várost, az életminőség tervszerű javítását szeretné elérni.

Nagy Lászlóné 6. sz.vk.: Az Amerikai Egyesült Államokban született, Körmenden is vissza szeretné állítani a korábbi demokratikus, és barátságos légkört. Feladatának tekinti a csapadékvíz elvezetés megoldását, játszóterek rekonstrukcióját és az utak állapotának javítását.

Nagy László 7. sz. vk: Politikával foglalkozó barátai biztatására vállalt közéleti szerepet. Feladatának a csapadékvíz elvezetés problémájának megoldását, a csatornázás utáni helyreállítási munkálatok befejezését tekinti. A körzetben meglévő játszóterek felújítása, karbantartása is fontos lenne szerinte.

Horváth Adrienn 8.sz.vk.: A közvilágítás korszerűsítése, játszóterek létesítése, utak és járdák felújítása a legfőbb célja.

A jelöltek bemutatkozása után a vendégeké volt a szó. Komjáthi Imre az összefogás erejéről, és az egymás segítéséről beszélt, majd felajánlotta a képviselőcsoportnak a személyes, és az MSZP országos vezetésének minden területre kiterjedő segítségét. 

Nagy Donát szintén az összefogást méltatta, és további együttműködést ajánlott minden jelöltnek. Hetyési Marianna is beszélt arról, hogy a sok területen segítséget tud nyújtani a képviselőjelölteknek megválasztásuk esetén is, kiemelte a kórház ügyét, ami a szakterülete.

A rendezvény kötetlen beszélgetésekkel ért véget.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.