Belső vizsgálatot rendeltek el a Médiaközpontban - Frissítve

ugytudjuk.hu 2020-02-07 13:52:00
Pénzügyi szabálytalanságok gyanúja merült fel.

Egy január 31-én lezárult felügyelőbizottsági vizsgálat anyaga jutott el a kormányközeli Magyar Nemzethez, akik ennek az - egyelőre még sehol nem publikált - eredményeit közlik.

A választások után az új önkormányzati testületben Horváth Gábor képviselő (Fidesz-KDNP), a Szombathelyi Médiaközpont Kft. felügyelő-bizottsági tagja a cég ellenőrzését kezdeményezte, melynek eredményéről számolt be a lap mai cikkében.

Ebben azt írják, a vizsgálat több pénzügyi szabálytalanság gyanúját is feltárta, melyek összege néhány százezer forint.

A vizsgálat megállapításait tartalmazó jegyzőkönyvet jelenleg Károlyi Ákos jegyző tekinti át.

Nemény András polgármester a szabálytalanság gyanúja miatt soron kívüli belső vizsgálatot rendelt el a cégnél.

Frissítés

Időközben megjelent Halmágyi Miklós, Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának közleménye, melyet változtatás nélkül közlünk:

Nemény András polgármester csütörtökön soron kívüli belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el az Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft-nél.

Ennek előzménye, hogy a cégnél felügyelőbizottsági (FEB) vizsgálat zajlott, erről jegyzőkönyv készült, a bizottság ezt elküldte az önkormányzatnak és jegyzőnek. Az ebben foglaltak azonban kikerültek a sajtóba, ezért az alábbiakat tartom fontosnak rögzíteni:


A Médiacentrumnál az elmúlt hónapokban több vizsgálat is zajlott, köztük egy belső ellenőrzés, amely akkor nem emelt kifogásokat, a felügyelőbizottság ezután kezdte meg a saját vizsgálatát.


A FEB a felsorolt számlákon kívül semmi mást nem vizsgált, semmilyen egyéb szerződésre, kifizetésre nem volt kíváncsi, sem a jelenlegi, sem pedig a korábbi ügyvezető idejéből.


A vizsgálat során elkészült jegyzőkönyv tartalmát csak és kizárólag a FEB tagjai, illetve a jegyző ismerhetik.


A FEB-jegyzőkönyvében foglaltakat a februári közgyűlésen tárgyalják -  a Médiacentrum ügyvezetőjeként nyílt ülést kértem a napirendi pontról.  


Ezek után a megállapítások kikerültek a sajtóba, és ott sajátos értelmezések és tálalás közepette jelentek meg, annak ellenére, hogy az elvileg nem nyilvános jegyzőkönyv egyértelműen rögzíti az alábbiakat:

A téves kártyahasználatot (kegyeleti szolgáltatás) nem a FEB decemberi-januári vizsgálata tárta fel, hanem magam fizettem vissza a történtek után két nappal, erről elkészült a szükséges dokumentáció.

A szállodai szolgáltatások igénybevétele rendezvényekhez kapcsolódott.


Hogy a jegyzőkönyvben foglaltaknak milyen következményei lesz, annak eldöntése nem különféle érdekeket képviselő és szolgáló sajtótermékeknek a dolga és feladata, hanem a szombathelyi közgyűlésé.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.