Belső feszültség a szombathelyi egyetemen a gépészmérnök képzés miatt

ugytudjuk.hu 2020-07-29 11:30:00
Felháborította Horváth Bélát, az egyetem professzorát, Németh István rektorhelyettes nyilatkozata.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Hétfőn tartott tájékoztatót Németh István, az ELTE-SEK távozó rektorhelyettese. Németh úgy fogalmazott, hogy nagyon jó eredményt ért el az ELTE és az intézményhez tartozó szombathelyi SEK is, hiszen országos szinten 10 ezer 170 új hallgatót, míg helyi szinten 642 fő beiratkozót köszönthetnek, így 8,6 százalékos növekedést könyvelhettek el. Ugyanakkor hozzátette, hogy nagyot zuhant az eddig az egyetem zászlóshajójának számító gépészmérnök képzés. Idén mindössze 26 gépészmérnök hallgatót vett fel az intézmény. 

A rektorhelyettes azt mondta, ez annak tudható be, hogy ugyan az állam, a szombathelyi önkormányzat és az egyetem is szívén viseli ennek a képzésnek a sorsát, a térség ipari vállalatai már nem így állnak hozzá a képzéshez, ez pedig ezt a zuhanó tendenciát hozza magával.

Nemrég aztán beérkezett szerkesztőségünkhöz Prof. Dr. Horváth Béla, a SEK professzorának reakciója, amiben azt írja, felháborította Németh nyilatkozata. A közleményt a továbbiakban változatlanul közöljük:

 

Már nem tudom szó nélkül hagyni!

Németh István rektorhelyettes (hol? az ELTE-n vagy Veszprémben) sajtó-nyilatkozatiban az utóbbi időben több téves információ jelent meg a szombathelyi gépészmérnök-képzésről. Ezeket nem kívánom részletezni, de a legutóbbi nyilatkozata – amikor a felvételi kapcsán gépészmérnök-képzés leépüléséről nyilatkozott – felháborított. Arról a gépészmérnök-képzésről, amelyet az egyetemek (korábban a Nyugat-magyarországi Egyetem, 2017-től az ELTE), a képzésben érintett cégek és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (politikai hovatartozástól függetlenül) egyértelműen akart és támogatott.

A múltról röviden:

2013 őszén a legnagyobb egyetértésben, az akkori Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának megbízásából, hárman (Dr. Bíroszné Móritz Zsuzsanna, Dr. Németh István és személyem, Prof. Dr. Horváth Béla) együtt kezdtük el szombathelyi gépészmérnök-képzés szervezését. Mindehhez messzemenő segítséget és támogatást kaptunk a NymE akkori vezetésétől, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatától, és a duális képzésben akkor érintett hat vállalat (amely azóta tizenötre nőtt) vezetésétől. A gépészmérnök-képzés Szombathelyen 2015-ben sikeresen elindult. Azóta két évfolyam végzett, végzetteink szinte kivétel nélkül a szombathelyi vállalatokat erősítik, róluk csak pozitív visszajelzések érkeztek.

A jelenről:

A BSc képzés felfutott, a három és fél évfolyam (ennyi a BSc képzés Időintervalluma) jelen van Szombathelyen, jogot nyertünk az angol nyelvű BSc gépészmérnöki képzésre (ahol már idén ősztől a harmadik évfolyamon folyik képzés), az MSc gépészmérnöki képzésre, és elérhető távolságban van a gépészmérnöki doktoriskola elindítása. Hallgatóink az elmúlt három évben elismerésre méltó eredményeket értek el a gépészmérnök-hallgatók országos versenyein. Évekkel ezelőtt megalakítottuk a Savaria Műszaki Intézetet, amely ma már 20 fő fölötti oktatói létszámmal (több külföldi oktatóval) működik. Már a kezdetekben létrehoztuk az egyetem és a duális vállalatok képviselőiből álló Operatív Munkacsoportot, amely folyamatosan figyelemmel kíséri és ellenőrzi a duális gépészmérnök-képzést.

A jelenlegi felvételi eredményekről:


A felvételi létszámok valóban csökkentek, de ez nem szombathelyi jelenség. Az ország valamennyi gépészmérnöki szakán csökkentek a felvételi létszámok. Ez a felsőoktatásban jelentkezők, és a műszaki képzések iránt érdeklődők csökkenő létszámából következik. Szombathelyre az ELTE országosan a második legmagasabb pontszámmal vette fel a gépészmérnök-hallgatókat, ami kiváló eredmény.

Összegzésképpen:


Nem értem, hogy a távozó rektorhelyettes, aki egy korábbi nyilatkozatában még a szombathelyi gépészmérnök-képzés megteremtőjeként aposztrofálta magát, miért támadja ugyanezt a képzést? Megítélésem szerint Szombathelyen – ahol a gépipar a város jövője szempontjából meghatározó jelentőségű – a gépészmérnök-képzésnek jelene, és hosszútávú jövője van! Remélem, hogy ebben a városvezetés és a képzésben érintett duális cégek vezetői is megerősítenek.

Prof. Dr. Horváth Béla, professor emeritus

 

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.