Babos Tímea megvédte világbajnoki címét párosban

Vágvölgyi Bálint 2018-10-28 11:28:00
Párjával, a francia Kristina Mladenoviccsal egy cseh párost győztek le a szingapúri döntőben.

A címvédő Babos Tímea és idei partnere, a francia Kristina Mladenovic nyerte meg a hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban két szettben legyőzte a cseh Barbora Krejcikovát és Katerina Siniakovát.

A döntő igazolta a papírformát, azaz az első két kiemelt jutott be a végjátékba, a szervezők a cseheket rangsorolták elsőként, míg - akárcsak tavaly - Babost, illetve Mladenovicot másodikként. A soproni teniszező második, francia társa első vb-döntőjére készült, kettejük idei legnagyobb sikere az Australian Open megnyerése volt, míg a US Openen döntőt vívtak.

A túloldalon az egyaránt 22 éves Krejcikova és Siniakova idén a Roland Garroson és Wimbledonban diadalmaskodott, emellett hétfő óta ők vezetik a páros WTA-világranglistát, amelynek az előző 12 hét során Babos állt az élén. A két duó eddig egyszer találkozott egymással, idén a birminghami elődöntőben a magyar, francia kettős bizonyult jobbnak 7:5, 7:6-ra.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörben Mladenovic oldalán, míg 2016-ban a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Tavaly újra egyenes kieséses rendszerben bonyolították le a párosversenyt Szingapúrban, s az első magyar vb-döntős teniszező a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán diadalmaskodott.

A negyedik vb-jén szereplő Babos első adogatójátékában pontot sem vesztett, és a többiek is magabiztosan hozták a szerváikat (2:2). A közönség a folytatásban is remek adogatásokat és látványos röptéket látott, mígnem elsőként Siniakova bizonytalanodott el 3:3-nál, és Babosék éltek második bréklabdájukkal. A francia játékos megszilárdította az előnyt (5:3), majd két gémmel később Babos kiszerválta a 35 perces első szettet.

A 25 éves magyar következő adogatásánál két bréklehetősége volt az ellenfélnek, de ezek kihasználatlanul maradtak, csakhogy amikor már lépéselőnyben a 4:2-ért szervált, Krejcikováék visszabrékeltek (3:3). Innentől fej fej mellett haladtak, aztán 5:5-nél Babosék "semmire" elvették Siniakova adogatását, majd Mladenovic szervájánál a harmadik meccslabdájukat értékesítve nyertek. A találkozó 1 óra 24 percig tartott.

"Örülök, hogy megoszthatom Kikivel ezt a pillanatot, nagyon hiányozni fog Szingapúr. Remélem, jövőre is itt leszek majd"

- mondta a díjátadó ünnepségen Babos Tímea, mielőtt Mladenoviccsal együtt a magasba emelte a Martina Navratilova Kupát, amelyet a névadó csehszlovák-amerikai sztártól vettek át.

A világbajnok duó a trófea mellé 500 ezer dollárt (144,5 millió forint) kapott, míg a vesztesek 260 ezerrel vigasztalódhattak.

Eredmény:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) - Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 1.) 6:4, 7:5

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.