Azt hazudta a rendőrségnek egy sárvári férfi, hogy kirabolták, pedig ő lépett meg egy mobillal

Fehér Buda 2020-08-19 19:03:00
Felfüggesztett járhat a sztoriért.

A Sárvári Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki bosszúból feljelentette rablás miatt volt élettársát és az ő egyik hozzátartozóját még 2019 októberében. A vádirat szerint a férfo azt állította a rendőröknek, hogy volt párja és az ő fia felszólították, hogy adja át a mobiltelefonját és a nála lévő pénzt. A sztori szerint a a vádlott erre nem volt hajlandó, ezért a volt élettársa fia két alkalommal arcon ütötte. A vádlott az erőszak hatására átadta a pénztárcáját, amiből az elkövetők 30.000 forintot kivettek.

A rendőrség ekkor rablás bűntette miatt rendelt el nyomozást, ám a férfi még aznap bevallotta a hatóságnak, hogy valótlan bejelentést tett.

Valójában az történt, hogy a vádlott búcsú nélkül hagyta el a volt élettársát a bejelentés hajnalán, és ekkor magával vitte volt párja mobiltelefonját, amit korábban ő ajándékozott neki, valamint 10.000 forint készpénzét is. A volt élettárs a fiával indult a vádlott keresésére, amikor reggel felébredt. Meg is találták a férfit, akitől visszakérték az ellopott dolgokat. A vádlott igyekezett előlük kitérni, de ők nem tágítottak, amíg végül a vádlott önként át nem adta a mobiltelefont és a pénzt.

A férfi viszont haragudott a volt párjára és a fiára, ezért távozásukat követően bosszúból hívta fel a rendőrséget, és tette meg a valótlan bejelentést. A Sárvári Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.