Az új szövetésgi kapitány, Marco Rossi szerint a holnapi, finnek elleni meccs új korszakot nyit a magyar fociban

Vágvölgyi Bálint 2018-09-07 19:23:00

Rendkívül fontosnak nevezte a finnek elleni szombati Nemzetek Ligája-mérkőzést Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint a meccs új korszakot nyit a magyar futballban.

A mérkőzés helyszínén, a tamperei Ratina Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakember hozzátette, vegyes érzelmei vannak bemutatkozásával kapcsolatban, izgatott, de ideges is, mivel egy nemzetet képviselni különleges dolog.

A szombati ellenfélről elmondta, több közelmúltbeli találkozóját elemezték a finn válogatottnak, amely vélhetően 4-4-2-es hadrendben áll majd fel. Szerinte az északiak a szó jó értelmében keményen és agresszívan kezdik majd az összecsapást. Hozzátette, felkészültek az ilyen jellegű futballra, és annak ellenére is önbizalommal kell játszaniuk, hogy vendégként lépnek pályára.

A várható kezdőcsapatról az MTI kérdésére Marco Rossi elmondta, mivel a finnek és a görögök elleni meccs között mindössze három nap lesz, így biztosan lesznek változások a Tamperében és Budapesten pályára lépő együttes között, és emiatt még egy-két kérdőjel a fejében. Kijelentette, ezek szombat délelőttre kiegyenesednek, a stratégia és a koncepció pedig már kész, azt a játékosok ismerik.

A keretről szólva a tréner arról beszélt, mivel két kisebb megszakítással 2012 óta Magyarországon dolgozik, nagyon jól ismeri az NB I-ben szereplő futballistákat, de a légiósok formájával is tökéletesen tisztában van, hiszen követte a válogatott mérkőzéseket is.

Marco Rossi beszélt Szalai Ádámról is, aki Dzsudzsák Balázs utódjaként lett a válogatott csapatkapitánya:

"Azt várom, hogy igazi vezére legyen a csapatnak, megfelelő hozzáállást tanúsítson, a fiatalokat pedig vegye a vállára és segítse át őket a nehezebb pillanatokon. Persze ezt azoktól a rutinos játékosoktól is elvárom, mint például Kádár Tamás, vagy Gulácsi Péter."

Újságírói kérdésre a kapitány elmondta, nem tudja összehasonlítani a Honvédnál végzett munkáját a mostanival, mert "egy országot képviselni mindig különleges érzés", óriási büszkeséget és megtiszteltetést érez, amely egyben hatalmas felelőség is.

A játékosokat ezúttal Lovrencsics Gergő képviselte, aki saját bevallása szerint nagyon motiváltan várja az összecsapást, továbbá társain is azt látja, hogy mindenki bizonyítani szeretne.

"Megkaptuk az útravaló csomagot arra vonatkozóan, mi lehet a nyerő taktika a finnek ellen, nagyon szeretnénk nyerni" - mondta a Ferencváros futballistája.

Lovrencsics kiemelte, a Marco Rossival eltöltött négy-öt nap jól megmutatta, hogy az olasz szakember tökéletesen ismeri a magyar bajnokságot és a játékosokat. Felkészült edző, aki tökéletesen megtalálta a közös hangot a labdarúgókkal.

"Szeretnénk neki és egész Magyarországnak bebizonyítani azt, hogy mi igenis jó csapat leszünk" - jelentette ki a szélső.

A magyarok szombaton 18 órától Finnországban kezdik meg szereplésüket az először kiírt Nemzetek Ligájában, majd három nappal később a Groupama Arénában - zárt kapuk mögött - Görögország válogatottját fogadják.

Címlapfotó: mlsz.hu

Szólj hozzá!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.