Az ügyészség még nem döntötte el, hogy az MTVA-székházból kidobott képviselők ügyében indítanak-e nyomozást

ugytudjuk.hu 2019-01-02 19:56:00

Hadházy Ákos és Szél Bernadett december 17-én tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt, miután biztonságiak kidobták őket az MTVA-székházból. Hadházy utána a Facebook-oldalán kifogásolta, hogy a rendőrség még nem döntötte el, indítanak-e nyomozást az ügy kapcsán. Mivel országgyűlési képviselők az érintettek, így hatáskör hiányában nem a BRFK, hanem az ügyészség nyomozhat. Vasárnap derült ki, hogy a rendőrség már továbbította is nekik a feljelentést.

Az ügyészség a hvg.hu kérdésére azt írta, a székháznál történt események miatt "számos" feljelentést kaptak (csak az MTVA 94 feljelentést tett, ezek is az ügyészségen kötöttek ki), 2 eljárásban eljárva – hivatalos személy elleni erőszak bűntette valamint közérdekű üzem működése megzavarása előkészületének vétsége és más bűncselekmény miatt – a feljelentés kiegészítését rendelte el, míg több – azóta is folyamatosan érkező – feljelentés elbírálása folyamatban van.

A feljelentés kiegészítés azt jelenti, hogy az ügyészségnek további információra van szüksége, hogy eldönthesse, indítanak-e nyomozást vagy elutasítják a feljelentést.

Szólj hozzá!

Győr-Moson-Sopron megyében szavaztak a legtöbben

Vas megye a második legaktívabb volt.

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.