Az Old Town Road miatt szólalt meg életében legelőször egy autista kisfiú

Fehér Buda 2019-06-11 17:22:00
Egészen eddig teljesen néma volt.

Egy négy éves, néma autista kisfiút azon kapta az édesanyja, hogy az Old Town Road-ot énekelgeti egymagában. A nő a Twitteren azt írta, hogy kész csoda, hogy Daniel megszólalt, hiszen előtte még egyszer sem hallották a hangját. A nőt annyira meghatotta a pillanat, hogy perceken keresztül zokogott.

A fiú édesanyja, Sheletta a Todaynek azt mondta, hogy a gyermek először csak dúdolgatta a dalt, majd énekelni kezdett. A férjével aztán egyszerre felhívták a Daniellel dolgozó terapeutát, és elmesélték, hogy mi történt. A terapeuta azóta is használja Lil Nas X és Billy Ray Cyrus közös számát, amikor a fiúval dolgozik, Daniel pedig egyre jobban kibontakozik. 

Sheletta azt mondja, hogy már nem csak dúdolgat, és énekel, hanem táncol is a dal mellé. Hatalmas kő esett le a szívéről, mert a fia eddig egyáltalán nem tudott kommunikálni a többiekkel, de most végre kiderült, hogy a zenén keresztül képes kifejezni magát.

A nő azt is videóra vette, amikor a fia először megszólalt:

Sheletta Brundidge on Twitter

We had an #oldtownroad miracle at my house. My son Daniel has #autism and doesn't talk. We caught him humming the @LilNasX and @billyraycyrus tune the other day. Then Bless God, my baby started singing the song on his own. His therapists have started to use it in his sessions!

És ha nem ismernéd, itt a dal eredetije is:

Lil Nas X - Old Town Road (Official Movie) ft. Billy Ray Cyrus

Official video for Lil Nas X's Billboard #1 hit, "Old Town Road (Remix)" featuring Billy Ray Cyrus. Special guest appearances from Chris Rock, Haha Davis, Rico Nasty, Diplo, Jozzy, Young Kio, and Vince Staples.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.