Az LMP szerint nincs is Magyarországnak lakáspolitikája

ugytudjuk.hu 2020-01-13 18:08:00
Az LMP azonnali megoldást szeretne a problémára.

Sajtóközleményt juttatott el lapunkhoz az LMP, amiben Matolcsy György általunk is közölt kijelentésére reagáltak. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Már a Magyar Nemzeti Bank elnöke is elismerte, hogy a kormány lakhatási politikája kudarcot vallott. A jegybankelnök arra hívja fel a figyelmet, hogy Budapesten 2014 óta 184 százalékkal emelkedtek a lakásárak, a lakásállomány megújulási rátája pedig 0,4 százalék. A magyarok elavult, régi lakásokban laknak, amelyekért a fizetésekhez viszonyítva európai szinten is messze átlagon felüli összeget fizetnek ki. Ma ott tartunk, hogy sok nyugat-európai fiatalnak hamarabb lesz saját lakása, mint egy magyarnak, és kevés olyan európai ország van, ahol egy átlagbérből élő polgárnak olyan kétségbeejtő a helyzete, mint a magyaroknak.

Az LMP nem ért egyet Matolcsy Györggyel, szerintünk ugyanis a kormány lakáspolitikája nem lehet elhibázott, hiszen egyszerűen nem is létezik. A kormány tétlenül nézte az ingatlanárak emelkedését, az albérletárak elszállását, ahelyett, hogy érdemi intézkedéseket hozott volna. Példákért nem kell messzire menni, a hasonló adottságokkal rendelkező Szlovákiának például nem jelent gondot a bérlakásprogram elindítása. A Lehet Más a Politika felszólítja a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul nevezzen ki egy lakhatásért felelős tárca nélküli minisztert, és hozzon érdemi, valós megoldást kínáló lépéseket a horrorisztikus helyzet felszámolására. Az LMP emellett saját lakhatási javaslattal készül, amelyet az elkövetkező hetekben mutatunk majd be.

Szólj hozzá!

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.