Az LMP ismét benyújtja az otthongondozási díj minimálbér szintéjére emelő javaslatát

Fehér Buda 2020-04-09 10:40:00
Szó szerint ugyanazt a javaslatot nyújtják be még egyszer, amit egy akkor fideszes képviselő már 2004-ben terjesztett az országgyűlés elé.

"Sokmindent megmutatott a koronavírus-válság arról, hogy a gazdasági rendszer miben fenntarthatatlan" - kezdte online sajtótájékoztatóját Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ungár szerint az egyik ilyen dolog, amire rámutatott a járvány, az az, hogy

eddig úgy gondoltunk a gondoskodó munkára, mint amit nem kell kifizetni.

A képviselő azonban azt mondja, hogy mára kiderült, az ilyen munka az egyik legfontosabb az állam összetartásának érdekében. Ungár felidézte, hogy a Fidesz 2004-ben már javasolta, hogy az országgyűlés megnövelje a gondoskodási díjat, akkor a minimálbérrel egyenlővé akarták ezt tenni. A politikus azt is elmondta, hogy a gyermekek otthongondozási díját nemrég már, nagyon helyesen, megemelték, de sajnos azok, akik nem a gyermeküket gondozzák otthon, hanem például az idős hozzátartozójukat, ma is 38, illetve 58 ezer forintot kapnak. Ez Ungár szerint megalázóan alacsony.

Éppen ezért az LMP újból beadja pontosan azt a javaslatot, amit a Fidesz 2004-ben nyújtott be.

Ungár szerint ez költségvetésileg nem nagy összeg, körülbelül 30-40 milliárd forint. A politikus végül azzal érvelt, hogy a magyar gazdaságot és a belső fogyasztás is felpörgetné az emelés.

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

 

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.