Az LMP és a Jobbik is támogatja a rabszolgatörvény hatályon kívül helyezését

Farkas Bazsi 2019-01-24 17:52:00
Demeter Márta szerint emelni kell az illetményalapot.


Demeter Márta és Keresztes Lóránt az LMP parlamenti képviselői tartottak ma sajtótájékoztatót Szombathelyen. Keresztes azzal kezdte, hogy Ungár Péter képviselőtársa, Bana Tibor jobbikos képviselő támogatásával kezdeményezni fogja a Parlamentben a rabszolgatörvény visszavonását. Ezt egyébként mind az LMP, mind pedig a Jobbik frakció támogatja. 

Keresztes szerint az elmúlt hetek tüntetései azt mutatják, hogy az emberek nem értenek egyet a törvénnyel és azt vissza kell vonni. 

A képviselő szerint az emberek jobb megélhetését nem túlóráztatással, hanem a bérek növekedésével lehet elérni. Véleménye szerint ennek a kiharcolásában segítségükre kell, hogy legyenek a szakszervezetek. Az Audi egy hetes sztrájkja is azt mutatja, hogy összefogással komoly eredményt lehet elérni. Továbbá hangsúlyozta, hogy minden egyes ilyen esetben, amikor egy céget a dolgozók elégedetlensége miatt anyagi hátrányt ér, az egyedül Orbán Viktor és kormánya felelőssége. 

Demeter Márta azzal folytatta, hogy ha nem változik a helyzet, akkor március 14-től a közszolgálati dolgozók sztrájkjára is számítani lehet. A képviselő hangsúlyozta, hogy ezen a területen is tisztességes bér kell a dolgozóknak biztosítani. Az emberek túl vannak hajszolva, ezt mutatják az elmúlt időszakban megnövekedett munkahelyi balesetek is. Demeter azt mondta, hogy a szakszervezetekkel együtt nekiálltak kidolgozni egy új munka törvénykönyvét. 

Az LMP addig is bojkottot hirdet azok ellen a cégek ellen, amelyek alkalmazzák a 400 órás túlórát. Ha valamelyik munkavállaló jelenteni akarja, hogy az ő cége így tett, akkor azt anonim megteheti a www.lmp.hu-n. A párt minden olyan önkormányzatban kezdeményezi a túlóra ellehetetlenítését az önkormányzati cégeknél, ahol van képviselőjük.

Demeter kitért továbbá a illetményalapra. Elmondta, hogy ez jelenleg 38 ezer 650 forint, az LMP azt szeretné elérni, hogy ez 60 ezer forintra nőjön. Bár jelenleg a honvédelmi illetményalap a legmagasabb, még ez sem éri ezt az összeget, itt mindösszesen 44 ezer 600 forint. 


 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.