Az igazi családvédelmi program: 45 méter magas, örökpanorámás fészkeket építettek Vas megyében

Ugytudjuk.hu

2019-02-15 14:05:00
Működik a modell nagy bejelentések nélkül is.

Az Őrségi Nemzeti Park és a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt együttműködésének köszönhetően bővülhet a sólyomfélék állománya Vas megyében is.

A sztori annyi, hogy az ország más területeihez hasonlóan, Vas megyében tíz darab új műfészkeket helyeztek el nagyfeszültségű elektromos távvezetékeken.

Ezek a fészkek a 45 méter magas oszlopok legfelső részein kaptak helyet, méghozzá úgy, hogy az uralkodó szélirány felől védve, megfelelő kavicsréteggel almozva várják a beköltöző friss házasokat.

Az Őrségi Nemzeti Park szerint a 60 négyzetcentiméteres alumíniumkockák alkalmasak kisebb és nagyobb testű sólyomfélék számára is, de hollók is előszeretettel költöznek ezekbe az örökpanorámás fészkekbe.

Természetesen ilyen magasba nem lehet csak úgy létrán felaggatni a fészkeket, azokat a MAVIR szakemberei helyezték el. Ezen a videón azt is megnézheted, hogyan:

Műfészkek kihelyezése nagyfeszültségű távvezeték-oszlopokra

Tíz darab alumínium költőládát helyeztünk ki sólyomfélék számára Vas megyei nagyfeszültségű távvezeték-oszlopokra. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és a MAVIR ZRt. együttműködésében megvalósult akció keretében a műfészkeket az oszlopok legfelső régiójába szerelték fel a szakemberek oly módon, hogy a zárt oldalak az uralkodó szélirány felé nézve védjék a jövőbeni fészekaljakat az időjárás viszontagságaitól.

Nem újkeletű dolog egyébként az ilyen fészkek távvezeték-oszlopokra telepítése, országszerte sok helyen működik a modell. Olyannyira, hogy a hazai kerecsensólyom-állomány 80 százaléka ilyen műfészkekben költ.

 

(via orseginemzetipark.hu)

 

 

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.