Az EU elavult cigarettapolitikája miatt lehet még mindig olyan sok dohányos

ugytudjuk.hu 2020-02-12 07:06:00
Meglepő módon Magyarországon is relatíve olcsón juthatunk hozzá egy dobozhoz.

Még mindig vannak olyan országok az EU-ban, ahol 700 forint körül mozog egy doboz cigarettának az ára, derült ki az Európai Bizottság egy jelentéséből. A Bizottság arra figyelmezteti a tagállamokat, hogy az olcsó cigaretta lehet annak a hátterében, hogy még mindig rengeteg dohányos van az Unión belül. 

A Bizottság arra is rámutatott, hogy az EU által előírt minimum adó már elavult, emiatt a fiatalabbak is könnyebben hozzájuthatnak egy-egy doboz cigihez. Az EU 2011-ben határozta meg, hogy mennyi a minimum adó, amit ki kell vetnie a tagállamoknak a dohánytermékekre, de több ország, köztük Magyarország is, nagyobb terheket rótt ki a cigarettára, hogy visszaszorítsa a dohányosok számát.

Mindeközben Bulgáriában egy 20 szálas dobos mindössze 2,57 euróba, nagyjából 850 forintba került. A visszaszorítási törekvéseket az Egyesült Királyság és Írország vezeti. Az angoloknál 8,76 euró egy doboz, míg az íreknél meghökkentően magam, 11,37 euró egy doboz ára.

A jelentés szerint Dániában, vagy Ausztriában, de még Luxembourgban is túl alacsonyak a dohánytermékekre kivetett adók, itt 1600 és 2000 forint körül mozog egy-egy doboz ára. Ebből azt is láthatjuk, hogy Magyarországon is egészen olcsónak számítanak a hasonló termékek, nálunk 1000-1200 forintért már hozzá lehet jutni egy dobozhoz.

De az országok közti különbségek nem csak a dohányosok számát húzza fel, hanem a csempészekét is, hiszen néhány kilométer megtételével már jóval magasabb áron lehet eladni egy karton cigit. Jelenleg az EU-n belüli csempészet 8 százalékát a dohánytermékek teszik ki.

Az Európai Unió 2008-ban eszelt ki egy tervet arra, hogy visszaszorítsák a dohányosok számát a felnőttek körében. Az EU ugyanis 10 százalékkal akarta csökkenteni a dohányosok számát, de ez nem sikerült, 2017-ben a 15 éven felettiek 25,9 százaléka szívott rendszeresen. A Brüsszelben kieszelt áremelés végül "csak" 250 ezer embert szoktatott le a cigizésről.

A jelentés arra is rámutatott, hogy az EU-ban meglepően nagy a női dohányosok aránya. Néhány országban már odáig fajult a helyzet, hogy több nő dohányzik, mint férfi. 

A jelentés végül azt is felfedte, hogy nem csak a szokásos cigaretták, hanem például a finomra vágott dohány is hozzátesz a problémához. Ezt ugyanis nem vette figyelembe Brüsszel, amikor előálltak a magasabb adók tervével, így történhet meg az, hogy néhány országban még most is egészen olcsón hozzá lehet jutni az ilyen termékekhez.

(Guardian)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Többrendbeli közokirat és magánokirat hamisítás, gyártás, értékesítés a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?