Az emberi koponyákból emelt torony újabb részét tárták fel Mexikóvárosban

Vágvölgyi Bálint 2020-12-12 12:36:00
A tornyot 2015-ben fedezték fel.

Az emberi koponyákból emelt azték torony újabb részét, 119 koponyát tárták fel Mexikóvárosban - írja a BBC hírportálja. A tornyot 2015-ben fedezték fel egy épület fel felújításakor. Úgy vélik, a nagyjából hat méter átmérőjű torony egykor a Nap, a háború és az emberáldozat azték istenének szentelt kápolna sarkában állt.

Először 676, mészbe és több ezer csontmaradványba ágyazott koponyát találtak az egykori azték főváros, Tenochtitlán egyik főtemploma, a Templo Mayor ásatási terület szomszédságában. A modern Mexikóvárost Tenochtitlán maradványaira építették.

A történészek szerint a spanyol konkvisztádorok megérkezése előtt a közép-amerikai kultúrák egy részénél szokás volt, hogy koponyafalat - az aztékok ma is élő nyelvén tzompantlit -, emeltek a rivális királyságokból származó, feláldozott harcosok kifehérített koponyáinak bemutatására.

A szakemberek szerint a két részletben feltárt koponyák a Huey Tzompantli részét képezhették: ez a masszív koponyafal megrémítette a spanyol hódítókat, amikor azok Hernán Cortés vezetésével elfoglalták a területet, és az építményt a korabeli beszámolókban is megemlítik.

A harcias és mélyen vallásos aztékok virágzó birodalmat hoztak létre, amely fénykorában a Mexikói-öböltől egészen a Csendes-óceánig terjedt az 1519-1521-es spanyol hódítást megelőzően. Hernán Cortés 1521-ben foglalta el Tenochtitlánt.

"A Templo Mayor újra és újra meglep minket, a Huey Tzompantli kétségtelenül az elmúlt évek egyik legnagyobb régészeti felfedezése az országunkban" - mondta Alejandra Frausto, Mexikó kulturális minisztere.

A régészek a tornyon három építési szakaszt azonosítottak, melyek az 1486 és 1502 közötti időszakban zajlottak. Már a 2015-ös lelet új megvilágításba helyezte az azték birodalom emberáldozati kultúráját, mivel az építményt alkotó több száz koponya között gyermekek és nők maradványait is felfedezték.

A leleteket tanulmányozó szakértők arra számítottak, hogy kizárólag férfiak, pontosabban csak fiatal férfiak koponyáira fognak bukkanni, hiszen ők voltak a harcosok. A nők és gyerekek maradványainak felfedezése meglepte a kutatókat.

Szólj hozzá!

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.