Az ellenzék szerint a kormány magára hagyja az érettségizőket és tanáraikat

Vágvölgyi Bálint 2020-04-16 17:35:00
Közös közleményt adtak ki.

A kormány magára az érettségizőket, valamint felkészítő és vizsgáztató tanáraikat a koronavírus-járvány idején - értékeltek ellenzéki pártok és független képviselők csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben.

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Liberálisok, a Momentum és az Új Kezdet politikusai úgy fogalmaztak, a kabinet több százezer emberből csinált bolondot azzal, hogy az utolsó pillanatban jelezte: a vizsgákat gyakorlatilag a normál menetrend szerint tartják meg, még akkor is, ha a szóbelik elmaradnak.

Kiemelték, a kormány a járvány ideje alatt "inkompetenciáról és embertelenségről, a gazdasági-társadalmi következményeket tekintve közönyről tett tanúbizonyságot, az iskolarendszer szereplőit pedig a karantén kezdete óta magára hagyta". Példaként említik erre, hogy a kabinetnek aktív szerepet kellett volna vállalnia a távoktatásra történő átállásban, azonban ez elmaradt.

Gulyás Gergely: Csak az idén végzősök érettségizhetnek, de nekik sem kötelező

A mai kormányinfón elhangzott, hogy idén 113 ezren jelentkeztek be érettségire, de most előrehozott érettségikre nem lesz lehetőség. Így valójában 83 ezer diák fog érettségi vizsgát tenni. Az első vizsgák napja május 4-e, és pár kivételtől eltekintve csak írásbelik lesznek.

Az ellenzéki politikusok szerint az érettségizők és tanáraik évek óta készülnek közösen a megmérettetésekre, a "felkészülés hajrájában azonban mindannyian magányosan, eszközhiányosan, és információk hiányában folytatták ezt". Hangsúlyozták, a kormány csütörtöki bejelentése alapján felvételiző diákokra "rászakad a teher", két és fél hét múlva ugyanis ott kell ülniük a tesztsorokkal, miközben a nem felvételizőkkel, az érettségizők harmadával "rendkívüli módon elbántak". "Azok, akik ősszel már a munkapiacra készültek, vissza kell, hogy üljenek az iskolapadba a záróvizsgákra, miközben a tanulási gyakorlatból kiestek" - tették hozzá.

Az ellenzék közleményében aláhúzta, "az Orbán-kormány oktatáspolitikája a válság alatt is ötletszerű, káros, és keretei közt fel sem merül, hogy az iskolának egy emberközpontú intézményként kellene működnie". A kormány annyival sem tisztelte meg az érettségire készülő diákokat, hogy időben szólt volna arról: mikor és főképp milyen módon történik a középiskolát lezáró számonkérés - fejtették ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) napközben közölte, a kormány a járványügyi szempontok alapján döntött az érettségi vizsgák mielőbbi, május 4-i kezdése mellett. Kiemelték: a járványhelyzet, a vizsgázók és a pedagógusok, valamint a felsőoktatási felvételiben érintettek érdekeinek figyelembevételével, csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg.

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.