Az Egis Körmend edzője kettős céllal fut neki a szombati, Szolnok elleni meccsnek

Vágvölgyi Bálint 2019-10-10 20:20:00
Matthias Zollner azt szeretné, ha győzne és közben fejlődne csapata.

Az Egis Körmend hivatalos honlapja készített interjút Matthias Zollnerrel a csapat vezetőedzőjével. A tréner elégedett volt az Alpok Adria Ligában szereplő fiatalok produkciójával, és válaszolt arra a kérdésre is, miért rontottak sok tiszta ziccert Sopronban, a bajnokság második fordulójában.

- Ez az a kérdés, amire nehéz válaszolni, nagyon sok oka lehet. Nem szeretnék magyarázkodni, de a labda is teljesen új, ilyenkor még csúszós, nehéz vele játszani. De mondom, semmiképpen sem szeretnék magyarázkodni, magyarázatot találni erre. Rossz az, hogy kihagytuk a ziccereket, de elrontottunk tizenegy büntetőt is. Sokat hibáztunk. Volt egy olyan szakasza mérkőzésnek – az ötödik és a huszonötödik perc között – amikor kiválóan kosárlabdáztunk. Mínusz nyolcról elléptünk plusz tizenötre, ez összességében 23 pontos különbséget jelentett ebben a húsz percben. Ami ez előtt és utána volt, arról nem is szeretnék beszélni. Az nem volt jó kosárlabda. Említettük már, hogy még a szezon elején vagyunk, hullámzó a játék, vannak jobb és rosszabb periódusaink. Ahogy mondtad, sok ziccer, sőt büntető is kimaradt, de védekezésben sem voltunk jók a meccsnek azokban a részeiben. De győztünk, két sikerrel állunk a tabellán. A lényeg, hogy tanuljunk a hibáinkból, és hogy ezen a hétvégén jobban teljesítsünk - mondta Zollner.

Az Egis Körmend a következő fordulóban a Szolnoki Olajbányász csapatát fogadja.

- A Szolnok elleni meccs itthon, az egy teljesen más történet. Teljesen más kosárlabda, más játékosok, de a célunk egyértelmű: Nyerni szeretnénk és fejlődni, előbbre lépni. Persze nehéz megtalálni az egyensúlyt ilyen kettős célnál, de számunkra nagyon fontos, hogy nem csak nyerni akarunk, javulni is szeretnénk a játékban. Fontos a győzelem, de a legfontosabb, hogy mindig előbbre lépjünk, hogy a szezon végén is nyerhessünk. Sok mindent tudunk a Szolnokról, többet, mint korábban, hiszen már ők is játszottak két bajnokit. Nehéz meccsre számítunk - nyilatkozta az edző.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.