Az apja szerint nem erőszakolták meg a négy éves kislányt Cegléden

Fehér Buda 2018-10-11 07:46:00

Tegnap írtunk arról, hogy sokkos állapotban kellett kórházba szállítani egy román kislányt egy ceglédi munkásszállóból. A kórházban kiderült, hogy eltört a combcsontja, valamint az is, hogy a kislányt megerőszakolhatták. Egyelőre nem tudni, hogy ki lehetett a tettes, mert a munkásszállón rengetegen laknak.

Megerőszakoltak egy 4 éves kislányt Cegléden egy munkásszállón

Sokkos állapotban vitték kórházba azt a román kislányt, aki szüleivel együtt egy ceglédi munkásszállón lakott. A gyerek a lábát fájlalta és erősen vérzett, a kórházban derült ki, hogy eltört a combcsontja. A kislányt egy budapesti kórházba vitték. Itt vált világossá, hogy a lábát eltörték, szexuálisan bántalmazták, megerőszakolták. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

A kislány édesapja a Borsnak adott megdöbbentő nyilatkozatot. Szerinte ugyanis nem erőszakolták meg a lányt, hanem baleset érte Az apa azt mondta a lapnak, hogy sosem hagyják magára a kislányt, így történt ez vasárnap is. Elmondása szerint együtt dolgoztak a munkásszállónál, amikor egy ötszáz kilós súly ráesett a gyermekre.

A párnak van egy második gyermeke is, szintén kislány. A Bors úgy tudja, hogy őt veszélyeztetettség miatt elvette a családtól a gyámhatóság, míg a testvérét már kétszer meg kellett műteni a kórházban.

A rendőrség a lány édesanyjának a testvérére gyanakodott, őt hazugságvizsgálóra kötötték, de átment a teszteken.

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák