Ausztriában is turnézott a győri gyújtogató

Papp László Tamás 2020-09-23 12:40:00
Most emeltek vádat a többszörös visszaeső ellen.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfi ellen, aki Győrben hét parkoló járművet rongált meg, felgyújtott és megrongált tíz hulladékgyűjtő konténert, valamint Ausztriában egy vasúti kocsi üléseit gyújtotta fel. A vádirat szerint a Győrben hajléktalanként élő férfi 2019 áprilisában egy éjszaka összesen hét parkoló járművet rongált meg, lerúgta az autók visszapillantó tükreit, ablakokat tört be, ablaktörlő lapátokat tört le. A rongálásokkal összesen körülbelül 690 000 forint kárt okozott  – közölte a megyei főügyészség.

Fotó: Ügyészség.hu

A vádlott 2020 januárjában egy 1100 literes szelektív konténerbe feküdt be, majd onnan kiszállt és mezítláb állva, „hogy szabaduljunk a gonosztól” megjegyzéssel felgyújtotta azt. Májusban felgyújtott további kilenc szelektív hulladékgyűjtő, illetőleg ruhatároló konténert, és fém, valamint műanyag kukákat borogatott. Ezek közül két darab 240 literes hulladékgyűjtő megrepedt. Tettével a férfi kb. 626 000 forint kárt okozott. Emellett 2019 decemberében Ausztriában egy vonatban meggyújtott egy újságot, hogy a vagonban lévő tárgyakat felgyújtsa, de az alkalmazottak észlelték tettét és megakadályozták a károkozást.

A vádlott ezután a peronon egy szemeteskosarat gyújtott fel, de a tüzet eloltották a vasútőrség tagjai. Ekkor ismét a vonatra szállt, ahol WC-papírt gyújtott meg és azzal a vagon két ülését is felgyújtotta, így az osztrák vasúti társaságnak több mint 2 millió forint kárt okozott. A letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső vádlott ellen több rendbeli rongálás és garázdaság miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben több mint öt év büntetés is kiszabható.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.