Aukcióval segíti az Agora a szombathelyi kórház Covid-betegeket ápoló osztályait

Nagy Donát 2020-12-04 10:59:11
Érkeznek is a felajánlások.

Az Agora közleményét változtatás nélkül közzétesszük:

Advent első vasárnapján indította útjára az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ online aukcióját AGORAdomány - Mert adni jó! címmel a Facebook-oldalán. Helyi vállalkozások, kézművesek és őstermelők által felajánlott termékekre lehet licitálni a facebook.com/agora.savaria oldalon. A befolyt összegből olyan eszközök beszerzését támogatja az AGORA, amelyek a Markusovszky Kórház COVID-betegeket ápoló osztályai számára jelentenek segítséget. A felajánlott összeg a SZOMBATHELYÉRT KÖZALAPÍTVÁNY számlaszámára érkezik, ők segítik az adomány célba juttatását. 

A felhívás nem titkolt célja az is, hogy a felajánlók számára megjelenési lehetőséget biztosítsanak, hiszen ez most erősen korlátozott az elmaradt adventi vásárok és járványügyi szigorítások miatt. Mindezek mellett pedig alternatívát kínálnak a minőségi karácsonyi ajándékok beszerzéséhez az igényes, helyi termékek bemutatásával. 

Sikeresen indult a licit, eddig 19-en jelezték, hogy felajánlják terméküket az aukcióra: az ajándékok palettája széles, a csokoládétól, a táskán át, az adventi koszorúig és a karácsonyi tortákig számos termék kerül ki az AGORA Facebook-oldalára a karácsonyig tartó időszakban.

A licit adott nap 20.00 óráig tart, a felajánlott tárgyat, az aukció szabályai szerint, a legmagasabb összeget felajánló kapja, licitálni kommentben lehet. Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ továbbra is várja a vállalkozók felajánlásait, olyan termékeket (pl. ajándéktárgyat, karácsonyi díszt, dekorációt vagy gasztro-terméket), amely méltó ajándék lehet a karácsonyfa alatt. Terméket felajánlani a nemeth.zita@agora-savaria.hu e-mail címen, vagy a 20/359-1530 telefonszámon lehet. 

Eddig négy felajánlásra érkezett licit: 

  • Csokoládéval bevont aszalt gyümölcs - Eszter Műhely
  • Adventi kerámia asztaldísz - Patona Teréz, Aranypáva-díjas fazekas-mester
  • Parafa ékszer szett - Kovácsné Bánhidi Petra
  • Szürke horgolt kézműves táska - Kissné Szakály Krisztina, hobbi-horgoló

A következő napokban is minőségi termékek sora kerül a virtuális kalapács alá. 

A felajánlók:

  • Markó Éva sminkmester
  • Mészáros Cukrászda
  • Karácsony Ilona népi iparművész
  • Mayer Rudolf méhész
  • Geosits Judit
  • Tobischakataműhely
  • Isis Galéria
  • Király Piroska
  • TéKA faműves
  • Kondor Noémi, Kócosművészet
  • Kemény Katalin kézműves 
  • Poócza Hanna kézműves
  • Balassa Klaudia
  • 4babies
  • Mészáros Marcsi kézműves ékszerek

Szólj hozzá!

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.