Audi-vezető: Elkötelezettek vagyunk törzsgárdánk munkahelyeinek biztosítása iránt

Pintér Bence 2020-11-13 14:02:10
Alfons Dintner azt azért nem ígérte meg, hogy húsz év múlva is lesz Audi Győrben.

Az Audi év elején érkezett új vezetőjével, Alfons Dintnerrel készített interjút a Kisalföld a járvány és a válság kapcsán. „A tavaszi bértárgyalásokat pozitív végkimenetellel zártuk, és továbbra is elkötelezettek vagyunk törzsgárdánk munkahelyeinek biztosítása iránt. Ezért is mondhatom, hogy eddig alapvetően sikeresen jutottunk túl a koronavírus okozta nehézségeken. Ez érvényes munkatársaink egészségének megóvása, valamint stratégiai céljaink elérése szempontjából is” – mondta.

Kiderült: év elején 12800 dolgozó volt, most 12470 dolgozó van a gyárban.

„Futottak ki határozott idejű szerződések az év első hat hónapjában. Jelenleg speciális munkakörökbe keresünk felsőfokú végzettségű munkatársakat. Gyárunk rugalmasságának köszönhetően a termelést az állandóan változó vevői igények tükrében is jól tudjuk irányítani. Sajnos ebben az évben a koronavírus miatt kevesebb motort és járművet fogunk gyártani, de még így is egy viszonylag magas termelési szinten zárjuk az évet” – nyilatkozta Dintner.

Orbán Viktor látogatása kapcsán kiderült: „(...) elmondtuk Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, hogy problémát jelenthet számunkra egy újabb, még rosszabb helyzet kezelése, ugyanis a rugalmas reagálási lehetőségeinket már kimerítettük. A miniszterelnök úr felajánlotta az anyagi támogatást a Magyarországon rendelkezésre álló forrásokból. Számára is a törzsgárdánk munkahelyeinek megtartása kiemelten fontos volt. (...) A párbeszéd a kormánnyal a nagyvállalatok támogatási lehetőségeiről – későbbiekben még szükség lehet rá” – továbbra is folyik.

Az újságíró rákérdezett, hogy meg tudja-e ígérni, hogy húsz év múlva is lesz itt Audi-gyár. „Ez rajtunk és a vásárlói magatartáson is múlik. Győr nagy előnye az elektromotor-gyártás. A naponta gyártott 9000 motorból már ma 600–700 elektromotor, és ezt az arányt fokozatosan növelni szeretnénk” – mondta Dintner.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.