Átadták az egykori bencés rendház felújított műemléki épületét Kőszegen

Nagy Donát 2020-09-07 18:46:57
Másfél milliárd forint érkezett a kormánytól.

Átadták hétfőn Kőszegen az egykori bencés rendház felújított műemléki épületét, amely továbbra is a szerzetesrend tulajdonában áll, de megújult közösségi tereivel együtt a jövőben idegenforgalmi szálláshelyként is szolgál - írja az MTI.

A felújítást a kőszegi Kreatív város - fenntartható vidék (KRAFT) programban 1 milliárd 435 millió forinttal támogatta a magyar kormány.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára avatta fel az 1677-1680-ban épült, kívül-belül teljesen megújult épületet.

Az államtitkár azt mondta: ahhoz, hogy a jezsuita szerzetesek a török hódoltság idején felépítették a rendházukat, a jövő iránti óriási bizalom és békés lelkület kellett, és ezt folytatták az évszázadok során a piarista és a bencés szerzetesek.

A rendház felújítása és új funkcióval bővülése jól illeszkedik abba a pozitív folyamatba, amelynek során megújul a gazdag történelmi múlttal és idegenforgalmi látványosságokkal, de határozott jövőképpel rendelkező és egyre inkább iskolavárossá váló Kőszeg

- tette hozzá Soltész Miklós.

Miszlivetz Ferenc, a KRAFT program ötletgazdája, a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója elmondta: széles körű összefogásra és a kormányzat értő támogatására volt szükség ahhoz, hogy csaknem két évtizedes közös gondolkodás után a program megvalósítása - benne a kőszegi belváros jellegzetes épületének számító rendház felújítása - is megkezdődjön, sőt befejeződjön.

Fotó: MTI / Varga György

A 65 férőhelyes Benedict Hotel Kőszeg a városba érkező egyetemi kutatóknak, vendégprofesszoroknak, külföldi hallgatóknak, valamint turistáknak is nyújt majd szállást, közösségi terei pedig oktatási célokat is szolgálnak majd, ezekben előadásokat, kisebb konferenciákat is lehet tartani.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a rendház történetéről szólva elmondta: a jezsuita szerzeteseket még Pázmány Péter kérte fel arra, hogy építsenek rendházat és szervezzék meg a tanítást Kőszegen. Mindössze három év alatt épült fel a rendház, amelyet később piaristák vettek át, majd 1815-től került a pannonhalmi bencésekhez és egészen az 1948-as államosításig működött.

Hozzáfűzte: az épület 1990-ben került vissza egyházi tulajdonba, először a verbita szerzetesek használták lelkigyakorlatos házként, majd a helyi római katolikus plébánia működtette zarándokszállásként és közösségi házként.

Az épület állaga időközben erősen leromlott, felújítása csak központi segítséggel volt elképzelhető, ezt tette elérhetővé a város legjelentősebb műemléki épületeinek megújítását is megcélzó KRAFT program.

Szólj hozzá!

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.