Átadták a VI. Savaria Filmszemle díjait

Vágvölgyi Bálint 2019-05-24 20:19:00
Négy kategóriában díjazott a zsűri.

Átadták pénteken Szombathelyen a VI. Savaria Filmszemle díjait. A legjobbnak ítélt alkotásokat diákfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm és filmetűd kategóriában díjazta a zsűri - közölte az MTI-vel a rendezvény főszervezője.

Lovass Tibor elmondta: a diákfilmek közül első díjat kapott Almási Zsolt Figyelj már oda! című filmje, a második Gyimesi Anna A közellátás vizsgálata című alkotása lett, a harmadik helyen pedig Faragó Péter és Büki Balázs Fekvőtámasz című munkája végzett.

A dokumentumfilmek között Török Zoltán A fehér szarvas című filmje győzött, a második Király Levente, László Gábor és Király Ferenc Piedone nyomában című alkotása, a harmadik pedig Egyed Rita és Pataki Zita Az utolsó lombik című filmje lett.

A kisjátékfilmek közül Moldovai Katalin és Táborosi András Ahogy eddig című filmjének ítélte oda az első díjat a zsűri, a második helyen  Wizner Balázs Idegen hangok című filmje, a harmadik helyen pedig Füzes Dániel Szokásjog című alkotása végzett.

A filmetűdök kategóriájában Tápai Gergely #Jótett című filmje lett az első, Nicholas Hollander és Pál Balázs Lilly csodálatos világa című sorozatának Lilly és a torta című darabja a második és Tóth István Holtvágányon című filmje a harmadik.

A zsűri a szombathelyi AGORA Filmszínházban pénteken tartott díjátadó gálán kategóriánként három-három különdíjat is odaítélt. Az idei filmszemlére 80 diákfilmet, 93 dokumentumfilmet, 24 filmetűdöt és 27 kisjátékfilmet neveztek, amelyek közül szakemberekből álló zsűri választotta ki előbb a versenyprogramba kerülőket, majd a legjobbakat.

A zsűri tagja András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató és Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer voltak.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.