Artisjus életműdíjas lett Dés László

Farkas Bazsi 2019-02-18 19:19:00
Átadták az Artisjus-díjakat.

A szerzői egyesület 19. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat ötödik éve ismeri el Junior Artisjus-díjjal. A cél felhívni a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára - szerepel az Artisjus által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az Artisjus-díjat a szakma ítéli oda: a szélesebb körtől beérkező javaslatok alapján a zenei és irodalmi szerzőkből, valamint zeneműkiadóból álló vezetőség döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei szerzők díjazását egy külön erre dedikált szakmai bizottság készítette elő.

Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. A hétfői díjátadó helyszíne a Dalszerző Expo részeként a Budapest Music Center koncertterme volt.

Könnyűzenei alkotói életműdíjat kapott Dés László, aki zeneszerző, szaxofonosként előadó és énekel is. Együtteseivel (Dimenzió, Trio Stendhal, Jazz+Az) jelentős sikereket ért el. Filmzenéiből slágerek születtek (Nagy utazás, Szerelem első vérig, C'est la vie), musicaljei (Valahol Európában, a Dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk) a szakma és a közönség elismerését is kivívták. A Kossuth-díjas művészt a díjátadón méltató Malek Miklós kiemelte: dzsesszmuzsikusként át tudta törni a műfaji határokat, és egy kifejezetten dallamos zenei világban is maradandót tudott alkotni.

Dés László - Vigyázz rám [élő]

Férfi és Nő - koncert, 2008 szerzők: Dés László - Nemes István

Az év könnyűzeneszerzője Szabó Tibor, az idén húszéves Magna Cum Laude gitárosa lett. A muzsikus nyolc zenei album társszerzője, valamennyi Magna-szám zenéjét ő szerezte, köztük olyan slágerekét is, mint a Vidéki sanzon, a Pálinka dal vagy a Színezd újra. Írt dalt a Zanzibárnak, Freddie-nek, a Roy és Ádám formációnak is. Méltatásában Czutor Zoltán hangsúlyozta: Szabó Tibornak rendíthetetlen, nyitott és sajátját szívvel átadó hozzáállással születnek számai.

Magna Cum Laude - Vidéki sanzon

"Vidéki sanzon" - a 2006-os "Minden állomás" című lemezen szerepel. A dal letölthető innen: http://itunes.apple.com/hu/album/minden-allomas/id473081545 És innen: http://www.songo.hu/hun/pages/release/e/f/a/275b4688aea90a846eb820390a803009.html?a=b030 Az album megvásárolható itt: http://www.magneoton.hu/Termek/Minden_allomas 2006. - Magneoton

Az év könnyűzenei szövegírója Bérczesi Róbert, a Hiperkarma alapítója és vezetője lett, aki az elismerést a Napsütötte rész című dal szövegéért kapta. Az énekes, gitáros, dalszerző a hazai mainstream alternatív zenei színtér meghatározó arca. Dob+basszus című szerzeménye (2000) szállóigévé vált, dalszövegei egyéni látásmódúak és kegyetlenül őszinték, a szerző sajátos stílusával, asszociatív csavarjaival és lendületével hozott színt a magyar zenei életbe. "Szövegei főleg arról a küzdelemről szólnak, amit a mai társadalomba való beilleszkedés jelent - számára is, de láthatóan sok ezer rajongója tud azonosulni gondolataival" - írta róla Szabó Áron.

hiperkarma: napsütötte rész - Double Rise 2018 fesztiválhimnusz

Double Rise 2018 JEGYEK: http://bit.ly/Double_Rise_2018_jegyek Double Rise 2018 FACEBOOK EVENT: http://bit.ly/Double_Rise_2018_event Double Rise FACEBOOK: https://www.facebook.com/DoubleRise/ Double Rise INSTAGRAM: @doublerisefestival | https://www.instagram.com/doublerisefestival/ A hangulatvideó a 2017-es Double Rise fesztiválon készült.

Az év produkciója a Modern Art Orchestra (MAO) Bartók: Tizenöt magyar parasztdal című lemeze lett. Az albumon, amelyet tavaly Bartók Béla születésnapján, március 25-én a BMC-ben mutattak be, David Liebman, Harcsa Veronika, Gőz László, Dresch Mihály és Lukács Miklós is közreműködött. A big band formáció Bartók-adaptációját négyen, Bacsó Kristóf, Ávéd János, Fekete-Kovács Kornél és Subitz Gábor készítették. Méltatásában Malek Miklós kifejtette: az együttes szerzői-hangszerelői közössége hitet tett a kortárs zene mellett, előadásaikon a modernitás, az új keresése a jellemző, miközben a klasszikus repertoárt is magas színvonalon képviselik. A nemzetközileg is elismert MAO a dzsessz, a pop, a klasszikus és a kortárs zenében is kiemelkedik.

Az év junior könnyűzenei alkotóinak járó díjat Áron András "Apey", a Mörk szerzői közössége és a Blahalouisiana alkotói csapata vehette át. Áron András "Apey"-t (Apey & The Pea) kiemelkedő dalszerzői teljesítményeiért, sokoldalú hangzásvilágáért díjazta az Artisjus. A szerző fiatal kora ellenére a mai magyar metálszíntér egyik legmeghatározóbb alakja. A Zentai Márk, Novai Gábor, Szeifert Bálint és Szabó Dániel Ferenc által alkotott Mörk, amely már nemzetközi sikereket is elért, soul és funk alapokra épülő zenét játszik társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel. Eddig három lemezt adtak ki. A 2012 óta működő Blahalouisianában Jancsó Gábor, Mózner László, Szajkó András, Juhász Ádám és Pénzes Máté játszik Schoblocher Barbara énekesnő mellett. Hangzásuk a hatvanas éveket idézi, dalszerzői stílusukban ötvöződik a country, a blues és a modern amerikai pop. Ahol összeér című daluk már 1,3 milliós YouTube-megtekintésnél jár. A hazai fesztiválok mellett koncerteztek Erdélyben, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, a Tallinn Music Weeken és Hágában is.

BLAHALOUISIANA - Ahol Összeér | Official Music Video

Kövesd a Blahalouisiana-t! http://www.facebook.com/blahalouisiana http://www.instagram.com/blahalouisiana Blahalouisiana termékek: http://bit.ly/blahalouisiana-webshop iTunes: http://apple.co/1OX1XJr Deezer: http://bit.ly/1DQjZkV Spotify: http://bit.ly/1PliRfI Directed by / Rendezte: Viktor Horváth http://horvathviktor.com D.O.P / Fényképezte: Kristóf Becsey 1st AD / Rendező asszisztens: Xénia Fekete Assistant camera / Segédoperatőr: Tamás Németh Make up / Smink: Ágnes Horváth Main title / Főcím: Áron Filkey Location manager / Helyszín: Balázs Máté Props / Kellékek: Orsolya Tóth, Ágnes László Thanks / Köszönet: Katalin Kovács 2015 Kiadja a Gold Record Music Kft.

Az év komolyzenei műve Kurtág György Fin de Partie - Scénes et monologue című egyfelvonásos operája lett, amely Samuel Beckett színművére íródott. A kétszeres Kossuth-díjas, 93 éves Kurtág György 84 évesen kezdett bele első operájába. Szitha Tünde így méltatta a tavaly novemberben a milánói Scalában bemutatott művet: "Kurtág zenéjének tágas hivatkozási rendszere és ezerféle árnyalata térben és időben is új dimenziókat adott Beckett mondatainak". 

Az év junior komolyzenei alkotója címet Dobos Dániel kapta, aki a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója és Drumul Dracului (Az ördög útja) című, moldvai táncdallamra épülő zongoradarabjával tavaly megnyerte az első Bartók Világversenyt.

Az év magyarnóta-szerzője Varjasi Ildikó lett, aki húsz éven át volt a Győri RÁBA Vegyes karának szólistája. 2005-ben szerzett nótaénekesi minősítést, eddig több mint száz magyar nótához írt zenét, rendszeresen fellép nótaesteken. 

Az irodalmi díjazottak névsorát az Artisjus már korábban nyilvánosságra hozta, az elismeréseket szintén ezen az ünnepségen adták át. Az irodalmi nagydíjat Takács Zsuzsa kapta, a többi díjazott Markó Béla, Száz Pál, Thomka Beáta és Bán Zoltán András.

Szólj hozzá!

S-z-á-z-n-y-o-l-c-v-a-n! Darts hétvége Szombathelyen

Népes mezőny dobálja a nyilakat pénzektől vasárnapig az Asztalitenisz Csarnokban.

Világsztárokkal készült magyar horrorfilm premierje Hollywoodban

Bemutatták a szombathelyi Illés László Ever After című alkotását a tengerentúlon.

Közpénzek magáncélú felhasználására bukkant a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál

A hivatali VIP-bankkártyáról megkérdőjelezhető költéseket is közpénzzel fizettek ki.

Meghívta Magyar Pétert Szombathelyre Nemény András

Elsősorban az azbesz-helyzetről szeretné tájékoztatni a miniszterelnököt a polgármester.

Betonelemekkel szűkítették le a szombathelyi oladi fahidat

A híd a Dolgozók útja felújításakor extrém forgalomterhelést kapott, most megpróbálják hosszabbítani az élettartamát.

Prompt segítség ha ötlet van, de pénz nincs: szeptembertől támogatással indíthatnak saját vállalkozást az álláskeresők Győr-Moson-Sopron megyében

A program azoknak kínál új lehetőséget, akik saját üzleti tervük megvalósításával teremtenék meg maguknak a hosszú távú munkalehetőséget.

A klasszikus zenén túl – új kulturális találkozóhellyé formálja a Zichy-palotát a Győri Filharmonikus Zenekar

Irodalom, színház, film és fotográfia is bekerül a 2026/27-es évad kínálatába, miközben Baráti Kristóf rezidens művészként tér vissza Győrbe.

Ingyenes prevenciós műhelyt tartanak az ételallergiákról és ételintoleranciákról Győrben

A Petz-kórházban megrendezett programon dietetikus segít eligazodni a tünetek, a diagnosztika és a megfelelő étrend kérdéseiben.

Két premierrel, új arculattal és nemzetközi turnékkal indul a Győri Balett új évada

A LOVEre mellett ’56-os emlékelőadás, A diótörő, régi közönségkedvencek és komoly nemzetközi turnék is várják a társulatot a 2026/27-es szezonban.

Orbán Viktor posztolt, de minek: az ex-miniszterelnök három hét után előkerült, de jobban járt volna, ha csendben maradt volna

A Fidesz első embere a benzinár, a költségvetési hiány és az államadósság miatt támadta a négy hónapja hivatalban lévő TISZA-kormányt – megnéztük, hogyan álltak ugyanezek a mutatók az ő 16 éves regnálása alatt.

Változik a menetrend több Győrt érintő vasútvonalon szeptember második felétől

A Déli Körvasút munkálatai miatt december közepéig több járat módosított útvonalon és időpontokkal közlekedik.

Az építkezések nélkülözhetetlen alapanyaga: cement

A cement az építőipar egyik alapvető összetevője, amely elengedhetetlen szerepet játszik az épületek szerkezeti stabilitása és különféle konstrukciók időtállósága szempontjából.

Befejeződött Kohuth Viktor postás karrierje

A Vasivíz korábbi vezérigazgatója, és a Pannon-Víz egykori középvezetője tavaly februárig volt a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese.

A győri polgármesterhez is elért a WKW Hungária Kft. csődjének híre

Hivatalosan megerősítették, hogy évvégén 500 ember veszítheti el a munkahelyét.

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.