Applikációval ellenőriznék itthon a karantén betartását

Székely Zoárd 2020-05-07 18:30:00
Már elérhető a Play Áruházban.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a hatóságok egy elektronikus szoftverrel ellenőriznék, hogy az emberek betartják-e a kötelező házi karantént. 

A leírás szerint a szoftver segítségével a nagykorú állampolgárok mozgását, arcképét és egészségügyi adatait kapják meg a hatóságok.

A telepítés önkéntes alapú, ám aki beleegyezik a használatába, annak telepítenie kell az alkalmazást a telefonjára, ennek elmulasztása pedig szabálysértésnek minősül, illetve háromezer és háromszázezer forint közötti bírságot is vonhat maga után.

Eddig azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen szoftverről lenne szó. Ugyanakkor a Google által üzemeltetett, androidos okostelefonokon használható Play Áruházba felkerült a budapesti székhelyű Asura Technologies Kft. által fejlesztett Home Quarantine System (Házi Karantén Rendszer) alkalmazás, aminek a leírása arra utal, hogy akár ez is lehet az az applikáció, amely segíti majd az ellenőrzést.

A Play Áruházban olvasható információk szerint a Házi Karantén Rendszer mobil alkalmazással a házi karanténba helyezett betegek állapota folyamatosan követhető és egyben a karantén szabályok betartása is könnyen és automatikusan ellenőrizhető a hatóságok által. A karantén ideje alatt a rendszer időről-időre távellenőrzési kéréseket küld e-mail és sms útján, melyek okostelefon használatával egyszerűen teljesíthetők.

Az alkalmazás egy, a felhasználóról készült kép és a tartózkodási helyének adatai alapján automatikusan hitelesíti, hogy a felhasználó betartja-e a házi karantén szabályait.

Forrás: 24.hu

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.