Apa és fia teperték le az ablakon menekülni próbáló betörőt

Kovács Lilla 2020-03-29 14:27:00
A Vas megyei származású, de Győrből stoppal érkező tolvaj találomra választotta ki a települést és a házat is.

Temetésről tért haza szülei otthonába egy mogyoródi férfi, amikor az előzőleg kulcsra zárt ajtót résnyire nyitva találta - írja a police.hu. Belépve felfordulással, szétdobált holmikkal szembesült, majd az egyik szobából egy idegen lépett ki - kezében egy csavarhúzóval. Miközben fenyegető mozdulatot tett az őt megzavaró felé, az apa toppant be és fiával együttes erővel földre vitték az ablakon menekülni próbáló betörőt. Addig tartották sakkban, amíg a rendőrök megérkeztek. Mikor a járőrök megbilincselték derült ki, hogy a lebirkózott ismeretlen közel öt millió forinttal teletömött borítékokon és zacskókon hasalt, amiket nagy valószínűséggel a lakásból szedett össze előzőleg.

A 49 éves, vas megyei származású, de Győrből stoppal érkező K. Miklós találomra választotta ki a települést és a házat is, amelynek egyik ajtaját a hátizsákjából elővett feszítővassal nyomta be, a másikat egyszerűen berúgta, miután kopogására senki nem felelt.

K. Miklós ellen lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt - a bíróság által elrendelt letartóztatása mellett - folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Szólj hozzá!

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul.