Amit sose hittél volna: itt az első látványterv a vasútállomás mellé helyezett szombathelyi autóbuszállomásról

Ugytudjuk.hu

2019-07-01 16:18:00
Teljesen átalakítják a környék közlekedését.

Régóta beszédtéma ez már Szombathelyen az Ady téri autóbuszállomás sorsa.

Most úgy tűnik, elindulhat valami, ugyanis a magyarepitok.hu szakportál közölt egy látványtervet és néhány műszaki adatot az új szombathelyi buszpályaudvarral kapcsolatban.

Kezdjük azzal, ami a legtöbbeket érdekel, így fog kinézni:

A szakportál információi szerint teljesen megújul majd a környék:
  • egy legalább 660 négyzetméteres felvételi épületet építenek,
  • 28 indítóállással felépített buszpályaudvar lesz,
  • 50 további autóbusz napközbeni várakoztatását oldják meg egy új parkolóval,
  • a busztároló felett 172 férőhelyes, többszintes P+R parkoló épül,
  • 50 új, fedett B+R biciklitároló,
  • 8 taxiállás, valamint 14 rövid idejű várakozásra szánt K+R parkolót is kialakítanak.

Persze ehhez a környék közlekedését is át kell majd alakítani. Ennek megfelelően a Semmelweis utca és a Nádasdy utca kereszteződésében kanyarodósáv lesz, a Vasút utcát pedig összekötik a Szent Márton utcával, a vasútálllomás előtt pedig buszöböl lesz.

Az Éhen Gyula tér pedig teljesen kizöldülhet: a gyalogos és kerékpáros közteret alakítanak majd ki.

A beruházással kapcsolatban az illetékesek későbbre ígértek bővebb tájékoztatást. Amint lesz még információ, azonnal közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.