Amikor azt hinnéd, már vége a monolit hisztériának, megjelenik egy mézeskalácsból épült San Franciscóban

Fehér Buda 2020-12-29 11:21:54
Valaki még bele is harapott a hirtelen megjelent oszlopba.

Az év végére már, úgy tűnik, teljesen lecseng a nagy monolit-dráma, ami az elmúl hónapokban tartotta lázban az internetezőket. A karácsonyi időszak azonban még tartogatott meglepetéseket, megjelent egy új oszlop San Franciscó egyik parkjában. A legújabb monolit viszont nem olyan, mint a társai, 

a San Francisco-i változat ugyanis egy az egyben mézeskalácsból készült.

Az oszlop ezt leszámítva viszont teljesen olyan volt mint a társai, három oldala volt, és a felbukkanása után kisebb tömegek látogattak kis a Corona Heights parkba. A rejtélyes készítők megadták a módját, a mézeskalács-oszlopot karácsony napján húzták fel a semmi közepén.

Fotó: AP

Az oszlop viszont nem bírta sokáig, karácsony másnapján már össze is dőlt. Nem lepődtünk meg rajta túlságosan, a mézeskalács lapokat csak cukormáz tartotta össze, már az is csoda, hogy egyáltalán sikerült összetákolnia a készítőknek. Karácsony napján pedig még egy kis eső is esett Kaliforniában, ami nem segített a monoliton. Na meg az sem, hogy néhányan bele is haraptak a műtárgyba.

A San Francisco-i hatóságok egyébként megtalálták a poént az oszlopban, azt mondták, addig nem távolítják el az építményt, ameddig az össze nem dől. De alig, hogy ezt kimondták, mehettek is a takarítók a parkba.

Sokak szerint egyébként az, hogy ilyen romlandó anyagból építették meg a legfrisseb monolitot, az pont annak a mentaforája, hogy milyen gyorsan halt le a fémoszlopok körülötti őrület. A monolitok tényleg mintha csak napokig foglalkoztatták volna az embereket, azóta pedig már tovább is léptek, hogy valami másról beszélgessenek az interneten, írja a Guardian.

Szólj hozzá!

Magyar Kultúra Hete Győrben - kiállítások, filmek, táncház és zenés estek

Január 20. és 24. között különleges programsorozattal vár minden érdeklődőt a Rómer Flóris Múzeum.

10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

Győrben is érvényben a vörös kód - mindenkinek jár a segítség a hidegben

Pintér Bence a lakosság figyelmét kéri az előttünk álló extrém fagy idejére.

Sárkány Péter: a Győr-Szol feladata a piaci alapon bérbe adott ingatlanok piaci áron történő hasznosítása

Az elnök-vezérigazgató Kósa Rolandnak írt válaszában kifejtette, hogy ettől semmilyen körülmények között sem tekinthetnek el. 

Extrém hidegben is számíthatnak rá - segítséget ajánl fel Hajtó Péter szombatra Győrben

Egyedül élő időseknek és mozgássérülteknek nyújt gyakorlati segítséget a független képviselő az előttünk álló hideg napokon.

Kiderült, hogy mi áll a bosszantó, győrzámolyi áramszünetek hátterében

Granát Gábor szerint az örökölt „túltelkesítés” okozza a problémát. 

Zsebébe tett két ujjával akart dohányboltot rabolni egy férfi Szentgotthárdon

Bár elsőre csak két doboz sörért, és egy cigiért ugrott be.

Pénteki gumicsont: Trump levelet írt Orbánnak

Nem! Pénzügyi védőpajzsról továbbra sincs szó benne.

A győriek az extrém hidegben sem maradnak hétvégi program nélkül

Lesz gardróbvásár, bábszínház, punk koncert és szauna szeánsz, de a legendára, Fehér Miklósra is emlékezünk egy gálával.

Lezárultak a Ruszin-Szendi Romulusz elleni rendőrségi ügyek - a TISZA jelöltje szerint az igazság győzött

Pócs János malacos perfomanszát elítélték, és a fegyverét is visszakapja a politikus.

Végrehajtandó szabadságvesztést kért a Szombathelyi Járási Ügyészség egy külföldi férfira, aki halálos közúti balesetet okozott

A vádlott elaludt a volánnál, a baleset után pedig elhagyta a helyszínt, amiben két vétlen ember is elhunyt. 

Győr után, Zalaegerszeg is a város fejlesztéséért felelős miniszteri biztost kapott. Felkészül Szombathely?

A most kinevezett zalai Szilasi Gáborban, és a győri Fekete Dávidban az a közös, hogy mindketten a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltjei.

Pénteken, szombaton és vasárnap ingyenes lesz Szombathelyen a tömegközlekedés

Ezzel szeretnék elérni, hogy a szélsőséges téli időjárásban minél kevesebben üljenek autóba.

Idős férfit mentett meg egy szabadnapos rendőr a Vas megyei Tanakajdon

Gyermekével szánkózott, mikor meghallotta a segélykérést.

Nagykapacitású szünetmentes tápegység gyulladt ki a szombathelyi MÁV rendelőben

Ma szünetelnek a szakrendelések, pénteken csak részlegesen fogadnak pácienseket.

Itt lesznek januárban előre tervezett áramszünetek Győrben

Hálózatépítés miatt lesz áramkimaradás. 

Az online vásárlás kényelme és rugalmassága a modern korban

A digitális technológia térnyerésével a vásárlási szokásaink alapvetően megváltoztak. Régebben a vásárlás hosszadalmas tevékenység volt, amely boltokon átívelő keresgélést jelentett.