Az SZKKA 30-36-ra kikapott a Dél-Korea elleni edzőmeccsen az Aréna Savariaban.
Szombathely, Aréna Savaria, 350 néző, felkészülési női kézilabda-mérkőzés, vezette: Tóth J., Kovács K.
SZKKA: Sipeki (k) – Jovetic 2, Virág 3, Gorilska 3, Mitrovic 9, Filipovics-Bandelier 2, Mayer M. 4. Csere: Gadányi (k), Varga N. 3, Szendrei 2, Mayer Sz., Horváth P., Csire 2, Pődör R. Vezetőedző: Marosán György.
A dunai hajóbaleset dél-koreai és magyar áldozataira, valamint Simon József kéziladba-szakíróra emlékező gyászszünet előzte meg 8 hetes felkészülési program 3. edzőmérkőzését.

A magyarországi edzőtáborozáson szereplő vendégek és a szombathelyiek is örültek és éltek is a lehetőséggel. Már az első percekben jó kis, pörgős, gyors játék alakult ki. A dél-koreaiak szereztek vezetést, majd az egész meccsen kiváló formában kézilabdázó Ivana Mitrovics révén egyenlített az SZKKA. Aztán az 5. percig még a haziak ukrán és francia légiósa, vagyis Gorilszka és Bandelier is betalált, 4-4 állt az eredményjelzőn.

Ezt követően is Mitrovicsra épült a gólszerző tudomány, a csapatkapitány pedig a 7 méteresek értékesítéséből vette ki szerepét, 10 perc után 6-7 állt az eredményjelzőn. A játékrész felénél fordított a Szombathely, Mayer Maja és Mitrovics újabb góljaival 9-8-ra átvették a vezetést, ezt az enyhe fölényt még 5 percig tudták megőrizni, Jovetics révén a 20. perc után is az SZKKA neve mellett szerepelt a nagyobb szám, 11-10.

Aztán a következő percekben még nagyobb rohanásba kezdett a 11-szeres Ázsia-bajnok és a 25. perc után 12-15-re fordítottak. Az első félidő utolsó perceiben még Gorilszka és Csire betalált, így 14-18-as állásnál ment pihenőre a Szombathely - tudósít a klub hivatalos weblapja.

A 2. félidőt Mitrovics ugyanott folytatta, ahol az első abbahagyta, góllal, 35 perc után 16-21-et mutatott az eredményjelző, majd a következő percekben Csire, Varga N. és Virág is betalált, így 40 perc után 20-26 volt az állás. Ezután megint Virág és Mayer Maja találatait jegyezhettük fel, a játékrész derekán 23-27-re zárkóztunk. Továbbra is fantasztikus tempóban játszott mindkét csapat, Bandelier és Gorilszka góljaival 26-29-et mutatott az eredményjelző 10 perccel a vége előtt. Ezután Varga Niki újra gólt lőtt és 27-29-nél már minden szombathelyi szurkoló azt hitte, hogy még közelebb tudunk kerülni az ázsiaiakhoz, ám Songék megrázták magukat és 5 perccel a vége előtt újra 4 gólra nőtt a különbség, 28-32 volt az állás. Az utolsó percekben Szendrei játszott nagyon jól, utolsó hazai gólunkat is ő szerezte, a végeredmény 30-36 lett.












































Az M86-os is érintett.
Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás.
A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.
Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.
Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.
Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.
Több napon át komoly zajra kell számítani.
Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.
Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.
Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.
Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület.
Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.
A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.
Csütörtökön 17 és 23 óra között masszív kell forgalomkorlátozásra számítani a stadion környékén.
Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.
