Lemigránsoztak és acélbetétes bakanccsal rugdostak össze két diákot Pécsett, mert arabul beszélgettek

Ugytudjuk.hu

2019-06-19 12:00:00
A Pécsi Járási Ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat két fiatallal szemben, akik származásuk miatt bántalmaztak két arab egyetemistát.

A sértettek arab származású, jemeni állampolgárok, akik Pécsett, illetve Szegeden folytatnak egyetemi tanulmányokat - tette közzé a Pécsi Járási Ügyészség.

2018. augusztusában Pécsett, az egyik üzletközpont előtt sétáltak el, miközben arab nyelven beszélgettek egymással. Mikor ezt meghallotta a közeli padon ülő, barátai társaságában lévő két fiatal, egyikük rájuk kiabált, hogy

„migránsok húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”.

Amikor a két diák kérdőre vonta őket, a két elkövető szidalmazni kezdte az egyetemistákat, majd utánuk mentek. Mikor utolérték őket, egyikük az egyik sértettet a mellkasánál fogva megragadta, rángatni kezdte, majd a járdára lökte, ezalatt mindketten folyamatosan szidalmazták őket származásuk miatt. Az egyikőjük földre esett, de sikerült felállnia, majd a helyszínről elszaladt. Ezután a két vádlott a másik diák felé fordult, őt is lökdösték, majd acélbetétes bakancsaikkal többször megrúgták. A bántalmazás alatt a két elkövető folyamatosan sértegette a sértettet származása miatt. Végül neki is sikerült elmenekülnie és a vádlottak a sértetteket nem tudták utolérni.

A két vádlott a külföldi diákokat származásuk miatt bántalmazta, így a cselekményük a súlyos testi sértés bűntett kísérlete mellett a közösség tagja elleni erőszak bűntettének a megállapítására alkalmas.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.