A Zaporozsec feltankolva, hamarosan ismét tövig nyomják a gázt

ugytudjuk.hu 2020-02-25 09:52:00
Új dal, új turné, új élet és egy aranylemez.

A Zaporozsec zenekar az év elején sem pihen, gőzerővel folynak a 2020-as turné, és az azt nyitó Akvárium koncert előkészületei. Emellett Varga Bence is készül élete eddigi legnagyobb élményére, valamint az immáron aranylemezes zenekar a Dal című műsorba is bekerült. Így kell kezdeni egy évet.

Találj rám címmel már hallható a Zaporozsec legújabb dala, amivel a zenekar közel 600 nevező közül bejutott az ország legnépszerűbb dalversenyébe, a Dal 2020-ba, amelyben a Duna Televízió idén is nézőivel közösen keresi az év magyar slágerét. A zenekar az első válogatóban sajnálatos módon kiesett, de még versenyben van az év akusztikus felvétele és az év dalszövegírója díjért.

Zaporozsec: Találj rám - A DAL 2020 Akusztik

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Addig viszont a zenekar háza táján történik még egy, s más. A Találj rám szövegét az első szívdobbanás inspirálta, amit hónapokkal először hallott Varga Bence, a Zaporozsec énekes-gitárosa. Februárban születő kislányának első életjelei voltak ezek, és így már a dal szövege is sokkal jobban érthető. 

Szintén friss hír, hogy a ko recordsnál megjelent Pixelek című album (a zenekar második nagylemeze) az év végén aranylemez lett, amivel a Zaporozsec megmutatta, hogy napjainkban is van még létjogosultsága a fizikai hanghordozóknak. Nyilván szükséges ehhez az is, hogy minőségi hallgatnivalót hordozzanak. 

2020-ban ismét útra kel a Zaporozsec, a tavasszal induló turné első állomása március 14-én az Akvárium klub lesz Budapesten, ahová az Early Bird jegyek már el is fogytak. A koncerten vadonatúj dalokat is hallhat a közönség, és persze a Találj rám is elhangzik. A zenekar egy teljesen megújult műsorral készül, amibe eddig még nem hallott dalok is kerülnek és a régi dalokat sem a jól megszokott módon adják elő. A fűszerezésben segítenek majd vendégzenészek, barátok, és lesz olyan pillanata a koncertnek, amikor a Zaporozsecen kívül még nagyon sokan lesznek a színpadon. Ezzel egy eddig nem látott új szintre emeli a koncertélményt a Zaporozsec. A készülő 3. nagylemezről eddig négy dal látott napvilágot, ami el is hangzik majd a turnényitó eseményen. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.