A virginiai kormányzó utasítást adott Robert Lee tábornok szobrának eltávolítására

ugytudjuk.hu 2020-06-05 08:12:00
A George Floyd halála miatti megmozdulásokon már megrongálták a rabszolgatartó államok seregét vezető tábornok szobrát.

Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója utasítást adott csütörtökön Robert Lee tábornok, a polgárháború konföderációs csapatainak egykori vezetője richmondi szobrának eltávolítására.

Az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a Konföderáció a déli, rabszolgatartó államokat tömörítette, ők álltak hadban az északi, unionista csapatokkal. A gazdaságukat a fekete rabszolgák ültetvényen dolgoztatására alapozó államok ugyanis el akartak volna szakadni az Egyesült Államoktól. Vereségük után 25 évvel, 1890-ben avatták fel Robert Lee tábornok lovas szobrát a virginiai fővárosban, Richmondban, amely korábban a konföderációs államok fővárosa is volt.

Northam kormányzó kijelentette: „az a szobor már hosszú ideje ott van. Ez nem volt helyes akkor sem, és nem helyes most sem”. Majd közölte, hogy a szobrot „a lehető legrövidebb időn belül” eltávolítják, és raktárban őrzik majd mindaddig, amíg nem döntenek a későbbi sorsáról.

A döntést Northam a 46 éves George Floyd brutális rendőri intézkedés miatt bekövetkezett halála miatti tüntetések közepette hozta meg. Az afroamerikaiak jó része a konföderációs seregek vezetőjében az egykori rabszolgatartó államok megtestesítőjét látja. A Floyd halála miatti tömegmegmozdulásokon több helyütt megrongálták a konföderációs szobrokat és emlékműveket is, ezért több amerikai nagyvárosban úgy döntöttek a helyi vezetők, hogy eltávolítják a szobrokat.

Levar Stoney, Richmond afroamerikai polgármestere közölte: a városban további négy konföderációs emlékművet akar eltávolítani.

Az alabamai Birmingham polgármestere, Randall Woodfin – aki szintén afroamerikai politikus – bejelentette, hogy befejezik a 115 éves konföderációs emlékmű már megkezdett elszállítását, miután a tüntetők nekiestek az emlékműnek.

A pennsylvaniai Philadelphiában Frank Rizzo egykori rendőrfőnök szobrát távolítják el, miután vandál tüntetők megrongálták a szobrot. Az 1991-ben elhunyt Rizzót azzal vádolják, hogy az ő irányítása alatt a rendőrök brutálisan bántak az afroamerikaiakkal. Jim Kenney, Philadelphia jelenlegi polgármestere a Twitteren azt írta: „a szobor fanatizmust, gyűlöletet és elnyomást képviselt sok ember számára és túl hosszú időn keresztül”. Kenney egy fotót is közzétett, amely a szobor hűlt helyét mutatja. „Végre eltűnt” – írta a demokrata párti politikus.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.